INFORÁDIÓ
2022. június 25. szombat
Vilmos

bajkai istván

niedermüller péter

pályázat

szfe

épület

bérlet

zeneiskola

Niedermüller Péter, a VII. kerület DK-s polgármestere a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2019. november 27-én.

Egy zeneiskolának felújított ingatlan miatt áll a bál Erzsébetvársoban

Komoly konfliktus alakult ki a 7. kerületi önkormányzat által a Színművészeti Egyetem hallgatóinak adott ingatlan miatt, amelyet az erzsébetvárosi Fidesz szerint kifejezetten egy zeneiskola elhelyezésére újított fel a városrész korábbi vezetése.

A Színművészeti Egyetem hallgatói által alapított FreeSZFE Egyesület jogszerűen, pályázat útján kapta meg az erzsébetvárosi Damjanich utca 4. szám alatti épületet – hangsúlyozta Niedermüller Péter. A 7. kerületi polgármester emlékeztetett, a nemrégiben felújított épületre nyilvános pályázatot írtak ki kulturális és oktatási célokra, az épület bérleti jogát pedig a Várkonyi Zoltán Alapítvány nyerte meg.

Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő viszont azt mondja,

kifejezetten egy zeneiskola elhelyezésére újította fel az erzsébetvárosi önkormányzat korábbi vezetése a Damjanich utcai épületet,

aminek már a tervezésébe is bevonták a Molnár Antal Zeneiskolát. „Tulajdonképpen minden egyes részletét velük együtt terveztettünk meg és újítottunk föl.” Majd, miután a Fidesz elveszítette a választás Erzsébetvárosban, az új baloldali vezetés nem adta a zeneiskola birtokába az épületet – tette hozzá.

Niedermüller Péter kiemelte azt is, hogy a Molnár Antal Zeneiskola nem pályázott az ingatlanra. Szerinte azonban a zeneiskola jelenleg is normális körülmények között működik, mint korábban, és 2022 nyáráig úgy is fog tudni működni. Vagyis olvasatában az intézményt semmiféle hátrány nem érte. A polgármester szerint a zeneiskolát kellene kérdezni, miért nem éltek a lehetőséggel. Megjegyezte továbbá,

„egy közpénzből felépített–felújított épületet nem adunk csak úgy oda valakinek, minden különösebb nyilvánosság nélkül.”

Bajkai István szerint a kerület vezetése direkt úgy írta ki a pályázatot, hogy egy zeneiskola azon ne indulhasson.

„Niedermüller Péter valószínűleg nem ismeri a saját pályázatának a felhívását,

miután abban zeneiskolai oktatási cél nem szerepelt – magyarázta a politikus. – Másodsorban, néhány hetes pályázati időt adtak, magyarán csak az tudott pályázni, aki pontosan tudta, hogy ez az épület milyen tulajdonságokkal rendelkezik.” Bajkai István szerint a polgármester pontosan tudta a pályázat kiírásokkor, hogy kinek szeretné odaadni az épületet.

A Fidesz kerületi szervezete felszólította a polgármestert, hogy adjon hasonló felszereltségű és kialakítású épületet a zeneiskola számára.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kapcsolódó hang

Egy zeneiskolának felújított ingatlan miatt áll a bál Erzsébetvársoban
 
A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018