Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
310.75
bux:
133168.5
2026. április 27. hétfő Zita
A koronavírus-járvány miatt egészségügyi maszkot viselő mentős a mentőautóban 2020. március 25-én a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László Kórházánál, ahol koronavírussal fertőzött betegeket ápolnak.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Százötven millióval segíti három kórház vírus elleni harcát a Szerencsejáték Zrt.

150 millió forintot adományozott a Szerencsejáték Zrt. a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetnek, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórháznak, az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórháznak. Előbbi főigazgatója az InfoRádiónak elmondta: ők 50 millió forintot kaptak, amit a koronavírus-betegek úgynevezett sejtterápiájának kifejlesztésére fordítanak.

A járványügyi védekezést segítő speciális eszközök és berendezések beszerzéséhez nyújt 150 millió forintos támogatást a Szerencsejáték Zrt. három budapesti kórháznak.

Vályi-Nagy István kifejtette: a Dél-pesti Centrumkórházban most indul a sejtterápiás megközelítése a koronavírus-fertőzésének. Megjegyezte, az említetten túl létezik még a gyógyszeres, valamint a konvaleszcens plazmás terápia, amely során a már gyógyult betegek immunanyagait hasznosítják. Ezzel szemben a sejtterápia során speciális, vírusellenes immunsejteket igyekeznek feldúsítani és beadni annak érdekében, hogy maguk a betegek legyenek képesek elhárítani a fertőzést és annak következményeit – magyarázta.

A főigazgató egyetértett, hogy a Szerencsejáték Zrt. adománya sokban segíti a kórházat a koronavírus-fertőzés legyőzését segítő kezeléseket, és azok bevezetéséhez szükséges berendezések beszerzését. Ugyan nem egy kutatásról van szó, jegyezte meg, hiszen a sejtterápiás eljárásra vonatkozóan – más vírusok esetében – már rendelkeznek azzal a kellő tudással, hogy úgynevezett preparátumokat alkossanak és adják be a betegeknek. Vagyis az új típusú koronavírus tekintetében ennek a megközelítésnek csak a reaktiválásáról van szó egy másik vírus esetében.

Hangsúlyozottan, tehát

nem vakcinakutatásról, hanem terápiás munkáról lehet beszélni.

Vályi-Nagy István hozzátette, az intézmény feladata a gyógyítás, a Dél-pesti Centrumkórház közvetlen felelőssége, és amihez igazából értenek, az a betegeknek az ellátása. Mint ismert, a SARS-CoV-2 okozta megbetegedést sokan enyhe, vagy akár tünetmenetesen átvészelik, azonban egyeseknél komoly, adott esetben egyenesen életet veszélyeztető állapotot idézhet elő. A szakember azt mondta, mindenképpen az utóbbi betegek kezelésére kell fektetni a hangsúlyt elsősorban, hogy

ne kerüljenek intenzív osztályra, illetve, ha már bekerültek, ne haljanak meg ott.

Ugyan a sejtterápiás eljárást konkrétan a koronavírus esetében még nem alkalmazták, más vírusoknál könyveltek már el a Dél-pesti Centrumkórház is sikereket a módszerrel. Elsősorban olyan immunszupprimált betegeknél, akiknél reaktiválódtak a már bennük lévő – akár halálos kimenetelű – vírusok. És most mindezen tudást és lehetőséget igyekeznek kiaknázni – fogalmazott Vályi-Nagy István.

Arra a kérdésre, hogy mikor lehet működő terápia, a főigazgató kitérő választ adott, miután az sok tényezőn múlhat. Megismételte, a Szerencsejáték Zrt. adománya ahhoz járul hozzá, hogy a Dél-pesti Centrumkórház magas színvonalon és biztonságos módon tudják tárolni azon speciális sejtes immunkészítményeket, amiket előállítanak.

A szakember az InfoRádió érdeklődésére arra is kitért, hogy szerinte teljesen értelemtelen vitát folytatni arról, hogy már a második hullám tart-e, vagy az első végénél járunk. Gyakorlatilag lényegtelen, hiszen Magyarországon, ahogyan mindenütt a világon, ugyanaz az állapot volt: nevezetesen, hogy

soha nem ment le nullára a fertőzöttek száma és maradt huzamosan az.

Eltérően egy influenzafertőzéstől, ami teljesen szezonális, a koronavírus esetében nem szezonális betegségről van szó. És nagymértékben az emberek fegyelmezettségi foka és védekezési hajlandósága, illetve a járványügyi intézkedések azok, amik kordában tudják tartani azt.

Kiemelte: természetesen a Centrumkórház fel van készülve arra, ha esetlegesen megugranának az esetszámok. De ami még fontosabb, mondta, hogy az intézmény dolgozói az utóbbi időszakban hatalmas tudásra is szert tettek a vírusfertőzöttek ellátásában, és ez az, ami pótolhatatlan. Emlékeztetett, nemzetközi szinten is jól teljesítettek a betegek gyógyítási statisztikájában, illetve abban is nagyon jól szerepeltek, hogy elenyésző számú dolgozó betegedett meg. Tehát a kórházon belüli infekciókontroll-intézkedések nagyon jól működtek mind országosan, mind pedig a Dél-pesti Centrumkórházban – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

„A tudomány, a csúcskutatás és a tehetséggondozás ügye az nem egy kormány ügye, az az ország jövője. Nagy horderejű áttörések, amelyek a jövőben életünket befolyásolni tudják, azt jobbá tudják tenni, amelyre a jövő tudásalapú gazdasága épülhet, amelyre a nagy hozzáadott értékű technológiák, termékek fejlesztése épülhet, nem tudnak rövid távú, néhány éves finanszírozásból keletkezni” – mondta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: nincs élő kapcsolatuk a jövendő kormánnyal, de adott esetben szívesen találkozna Magyar Péter jövendő miniszterelnökkel, mert mint fogalmazott, „a céljai és a mi céljaink százszázalékosan összecsengenek.”

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.
A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A vezető devizák árfolyamánál ingadozással indult a hét, miután az iráni-amerikai békemegállapodás kilátásai bizonytalanná váltak. A befektetők figyelme a héten több jegybanki kamatdöntő ülésre irányul. A piacok elsősorban azt várják, hogyan értékelik a döntéshozók a közel-keleti háború gazdasági hatásait, így délelőtt végül erősödni tudott az euró és a forint is az újabb tűzszüneti hírére. A forint szempontjából a legérdekesebb mozgatóerőt Magyar Péter leendő miniszterelnök bejelentései jelentik, legyen szó akár a gazdaságpolitika irányáról, akár a kormány összetételéről. A nap folyamán minimális mozgás volt az árfolyamokban, estére 364 környékére érkezett meg a forint az euróval szemben, a dollár-forint 311 körül járt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×