Infostart.hu
eur:
365.75
usd:
327.11
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles
Összeroncsolódott személygépkocsik Dunaharaszti belterületén, a Jedlik Ányos úton, ahol tisztázatlan körülmények között összeütközött a két autó 2019. október 6-án. A balesetben egy férfi a helyszínen életét vesztette.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Felelősséghárítás nélkül: a baleseteket nem a rendőrség okozza

Október 16-áig 396-an veszették életüket a közutakon, az őszi hónapokban ugrásszerűen nőtt a halálos balesetek száma.

Októberben négyen haltak meg Magyarországon úgy, hogy egy vasúti átjáróba a tilos jelzés ellenére hajtottak be, illetve szintén négy olyan halálos baleset történt, amelyben mezőgazdasági gép ütközött autóval vagy motorral. Gyakoriak a bulibalesetek, az előzésből, sávváltásból adódó balesetek és a gyalogosgázolások is. A rendőrség vörös kódot adott ki, hogy figyelmeztesse a közlekedőket. Balogh János országos rendőrfőkapitány a gyorshajtás okozta tragédiákra is felhívta a figyelmet az InfoRádióban.

Az úgynevezett vörös kód a rendőrség által használt terminus technicus, azért használják, hogy még inkább felhívják a közlekedők figyelmet – fogalmazott Balogh János országos rendőrfőkapitány az InfoRádióban. Elmondása szerint

Magyarország útjain nagyon rossz tendencia alakult ki az elmúlt hetekben, szinte minden napra jut egy haláleset, valamikor több is,

és azok a nagyon jó és biztató eredmények, amelyek az év első felére, sőt, még a nyári időszakra is jellemzőek voltak, azok az utóbbi időszakban veszni látszanak – tette hozzá.

Természetesen a rendőrség a maga eszközeivel próbál ellene tenni – hangsúlyozta a rendőrfőkapitány, aki szerint azonban "mindenféle felelősséghárítási szándék nélkül,

a közlekedés biztonságáért a legtöbbet mégiscsak az abban résztvevők tehetnek.

Vagyis a baleseteket nem a rendőri ellenőrzések hiánya okozza, hanem a szabályok be nem tartása és a közlekedők felelőtlensége" – fogalmazott.

A balesetek megelőzését szolgálják a rendőrség különféle ellenőrzései, így a sebességmérés is – folytatta Balogh János országos rendőrfőkapitány –, és bár

sokan vitatják, mégis komoly és bizonyítható összefüggés van a sebességnövekedés és a baleseti kockázatnövekedés között

– tette hozzá. Továbbá minden fórumon igyekeznek meggyőzni minden érintettet, hogy egymásra, de akár önmagára is vigyázzon, mert a rendőrség szándéka, egyben jelmondata, hogy mindenki hazaérjen, aki útnak indult.

Az ellenőrzések folyamatosak, az ORFK munkatársa azonban nem gondolja, hogy ezeket kampányjelleggel, minden áron alkalmaznia kellene a hatóságnak. Ami biztosan állítható – jegyezte meg végezetül –, hogy bárki, az ország teljes területén, ma is számíthat közlekedésrendészeti ellenőrzésre a rendőrség részéről, ahogy az automatikus, elsősorban sebességmérésre alkalmas rendszereik is teszik a dolgukat, függetlenül attól, hogy a környéken éppen van-e vagy nincs egyenruhás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×