Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
316.12
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Szavazók és szavazóurnák a csíkszeredai magyar főkonzulátuson az országgyűlési képviselő-választáson 2018. április 8-án.
Nyitókép: MTI/Veres Nándor

A budai kerületekben az összellenzéki összefogás is kevésnek bizonyulhat

A Republikon Intézet elemzése szerint az összefogásnak köszönhetően nőtt az ellenzék győzelmi esélye a hagyományosan fideszes fellegváraknak tartott budai kerületekben, de sok helyen így is nagyon nehéz lesz felülkerekedni a kormánypárt népszerű polgármesterein.

Az elemzés alapjául a 2018-as országgyűlési választás kerületi eredményei, illetve a 2019-es EP-választás kerületi eredményei szolgáltak, annak ellenére, hogy ezek természetesen merőben eltérőek, és nem feltétlenül lehet a hármat egymásnak megfeleltetni – fogalmazott Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója az InfoRádiónak. Az említett két választás eredményeiből kitűnik, tette hozzá, hogy

a budai kerületekben is többségben vannak az ellenzéki szavazók, azonban, hogy ez képes-e polgármesteri győzelmet garantálni, az a kampánynak és a jelöltek személyének a kérdése.

Az I. kerület a Fidesz egyik legerősebb, ha nem a legerősebb kerülete, ráadásul kiemelkedő a regnáló Nagy Gábor Tamás polgármester népszerűsége is, aki képes a kormánypárti táboron túl is megszólítani választópolgárokat – mutatott rá a szakértő. Hozzátette ugyanakkor, hogy az elmúlt ciklusban több botrány is kapcsolódott a nevéhez, ami rombolhatta a személyes renoméját. Ami azonban ennél is fontosabb lehet, hogy a budavári kerületben egy helyben beágyazott, aktív jelölt, V. Naszályi Márta indul az összeellenzéki tábor jelöltjeknént, míg 5 évvel ezelőtt az önkormányzati választásokon 5 különböző jelölt indult Nagy Gábor Tamással szemben. A Republikon Intézet szerint ezért

V. Naszályi Márta egyértelműen esélyes kihívó,

akiről úgy gondolják, hogy sikerrel integrálhatja az ellenzéki szavazókat.

A II. kerületben Láng Zsolt (Fidesz) személyes népszerűségére is szüksége lesz ahhoz, hogy legyőzze Őrsi Gergelyt, hiszen az elmúlt két választás eredményei alapján itt is többsgében vannak az ellenzéki szavazók – fogalmazott a stratégiai igazgató –, így ismételten az a helyzet áll fenn, hogyha Őrsi Gergely az aktív kampányával képes egyesíteni a meglévő ellenzéki többséget, akkor neki is esélye lehet a győzelemre.

Az említett előző két budai kerülettel ellentétben azonban már egészen más a helyzet a III. kerületben, ahol ugyancsak egy népszerű fideszes, Bús Balázs a polgármester – folytatta Virág Andrea. Óbuda az, ahol korábban a kormánypárt a budai kerületek közül a leggyengébben szerepelt. Emlékezetes, hogy a tavalyi országgyűlési választásokon a kerület egy részét tartalmazó 10. számú egyéni választókerületből került be a parlamentbe a Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea. Mégis az látható, hogy

Bús Balázs joggal reménykedhet az újraválasztásában

– tette hozzá a Republikon Intézet munkatársa. Ellentétben az I. és a II. kerülettel, a III. kerületben a polgármester személye körül sem az elmúlt ciklusban, sem pedig a mostani kampányban különösebben port kavaró botrányok nem voltak. Bús Balázs egy sikeres polgármesterként él a köztudatban, és nagyon nagy "többletszavazathozási képességgel" bír, így bátran számíthat arra, hogy Fidesz-táboron túl is meg tud szólítani bizonytalan, vagy akár ellenzéki voksolókat.

Hiába tehát az országgyűlési és EP-választás nyers számai, ami alapján nagy többségben van az ellenzék, ez mégsem feltétlenül ereményezhet ellenzéki győzelmet

– mutatott rá a stratégiai igazgató.

Újbudán a fideszes Hofmann Tamás eredményét csak részben befolyásolja majd, hogy nem egy, hanem több ellenzéki kihívója van – vélekedett Virág Andrea, hozzátéve: a hatpárti ellenzéki jelöltön túli kihívók korábbi eredményeiből arra lehet következtetni, hogy miközben persze megoszthatják a szavazatokat, érdemi hatásuk a választás végkimenetelére valószínüleg nem lesz. Annál inkább érdekes lehet viszont – jegyezte meg a szakértő –, hogy milyen hatása lesz a múlt héten az ellenzéki polgármesterjelölt körül kirobbant botránynak – akár ez is eldöntheti a választást.

A Hegyvidék az a kerület, amelyben, hogyha a korábban még külön induló ellenzéki pártok eredményeit összeadjuk, akkor is

nehéz lehet legyőzni Pokorni Zoltánt.

A XII. kerület polgármesternének a személyes támogatottsága, elfogadottsága magas, ő az egyik legnépszerűbb budapesti kormánypárti polgármester, mégis, még ebben a kerületben is igaz az, hogy egyébként többségben vannak az ellenzéki szavazók, így sokkal szorosabb lehet a végeredmény október 13-án a korábbiaknál – fogalmazott a stratégiai igazgató.

Budafok-Tétényben annyiban más a helyzet a Republikon Intézet szerint, hogy a mostani fideszes polgármester, Karsay Ferenc kihívója a momentumos Havasi Gábor mentős, aki korábban még nem szerepelt a politikában. Ennek azért lehet jelentősége, mert az ellenzéki tábort az szokta megosztani, hogyha már régóta politikában lévő, az újabb ellenzéki pártokra szavazók szerint már lejáratódott politikusok indulnak – emelte ki Virág Andrea, rámutatva –, a XXII. kerületben ez semmiképpen nem áll fenn. Miután itt is az ellenzéki választók voltak a korábbi választások alkalmával többségben, szintén a mozgósítás dönthet – tette hozzá a Republikon munkatársa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×