Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Pixabay.com

2020 végére készülhet el a regionális jelentőségű gyorsforgalmi

A tervek szerint 21 hónap múlva elér Sopronig az M85-ös gyorsforgalmi.

Győr-Moson-Sopron megye fejlődése szempontjából fontos beruházás az M85-ös gyorsforgalmi út Csornától Sopronig tartó szakaszának megépítése. A befejezést 2020 végére ígérik, a kisalfold.hu szerint ez a dátum a kivitelezők számára is kőbe vésett. Erre a határidőre azonban a gyorsforgalmi nem jut el a határig, addig még két szakaszt kell a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek (NIF) koordinálnia. Hideg András kommunikációs igazgató tájékoztatott: az ötödik szakaszra beérkezett kivitelezői ajánlatok bírálata befejeződött, a szerződéskötésre a második negyedévben kerülhet sor.

Ez lesz a legnehezebb, csaknem négy kilométeres szakasz, ami a fertőrákosi csomóponttól indul. Része az a 780 méter rész is, ahol bányászati technológiával létesítenek alagutat, de itt van az Ágfalvára vezető úthoz csatlakozó úgynevezett északnyugati összekötő is. A NIF Zrt. tájékoztatása szerint a területszerzési munkák és a régészeti próbafeltárások is elkezdődtek már.

Készül egy hatodik, 2,4 kilométer hosszú szakasz is, az ötödik résznél ugyanis ideiglenesen a Bécsi úti határhoz vezető, most is használt négysávos útra vezetik rá a gyorsforgalmit. Előbbire az engedélyezési tervek 2017-ben a többivel együtt szintén elkészültek, de engedélyezésre már nem lehetett beadni az osztrák oldali rész nyomvonalának és csatlakozási pontjának bizonytalanságai miatt – közölte a NIF.

Vagyis a határig tartó utolsó rész csak akkor tud megépülni, ha az osztrák és a magyar állam megegyezik,

hol lesz pontosan a két ország gyorsforgalmi útjának találkozása és a határátkelő. Addig is tudni lehet, hogy a tervek készek a határ, valamint más rendészeti, ellenőrzési funkcióval is rendelkezdő komplex pihenőhely és az ehhez szükséges kibővített tehergépjármű-parkoló létesítéséhez.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×