Infostart.hu
eur:
386.42
usd:
332.02
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Az 1. d osztály tanulói jelentkeznek a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény első óráján, 2012. szeptember 3-án. Hajdúsámsonban továbbra is az önkormányzat működteti a korábban a Hit Gyülekezetének átadni tervezett egyetlen helyi általános iskolát, amely januárban átkerül állami kezelésbe.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Szakértő: az iskolakezdés feszültséget okozhat a gyerekben és szülőben is

Szemléletváltásra lenne szükségük a felnőtteknek azért, hogy a gyermekekben azt értékeljék, ami jó, és ne mindig a hibákra hívják fel a figyelmet - jelentette ki K.Németh Margit klinikai szakpszichológus az InfoRádióban. A szakember az Aréna című műsorban azt is hangsúlyozta, hogy szerinte nem kellene az óvodából kis iskolát csinálni.

Az iskolás gyermekek gyakran azért nem válaszolnak szüleik érdeklődő kérdésére a nap végén, mert a felnőttek rosszul teszik azt fel – mondta K. Németh Margit klinikai szakpszichológus.

Ne a "milyen napod volt" kérdést tegyük fel a gyermeknek, mert az számára nem olyan izgalmas dolog. Sokkal inkább kérdezzük az érzéseiről, hogy milyen élmények érték, erre fog tudni válaszolni. S miközben mesél a gyermekünk, figyeljünk rá, ne a napi bevásárláson gondolkodjunk közben, vagy hogy mit kell még csinálnunk a nap hátralévő részében.

"Nézzek rá, figyeljek rá, legyek vele kapcsolatban és amit mond, azt hallgassam is meg"

- tanácsolta a szülőknek a szakpszichológus.

Paradigmaváltás

K. Németh Margit az Aréna című műsorban arról is beszélt, hogy a kis diák teljesítményének értékelésekor szemléletváltásra lenne szükség.

"Azt erősítsük meg ami jó, ne azt emeljük ki állandóan, hogy mi a rossz. Annyira rá vagyunk arra állva, hogy mindig mindenben a rosszat azonnal meg tudjuk látni"

- tette hozzá. Kiemelte azt is, hogyha egy pedagógusnak is meg kéne látni a gyermek füzetében, hogy van benne jó megoldás is, és azt kiemelni, dicsérni. Ha ezt teszi, motiválhatja is a diákokat még több jó megoldásra.

A gyerekek is szoronghatnak

Ha a gyermek túlzott elvárásoknak akar megfelelni – például egy nagy presztízsű iskolában -, az könnyen szorongáshoz vezethet - hívta fel a figyelmet a szakember.

Hozzátette, hogy olyan helyzet is előfordulhat, amikor már olyan szintet ér el a szorongás, hogy pszichológus segítségét kell kérni. Ha bármelyik tünetet észleljük a gyermekünknél, akkor minél előbb forduljunk szakemberhez, és figyeljük gyermekünket.

Ilyen tünetek lehetnek:

hasfájás, reggeli hányinger, sírás, nehéz elalvás, nehéz kelés, körömrágás vagy egyéb gyerekkori neurotikus tünetek.

K. Németh Margit úgy vélte: a jelenleginél sokkal több iskolai pszichológusra lenne szükség, legalább minden intézményben egyre, és ahol nagyon sok gyermek van, ott többre is.

Az iskolát kellene "óvodizálni"

Az iskolakezdés új életszakaszt jelent, amely a szülőben és a gyermekben is feszültséget okozhat. A megfelelő felkészítés már az óvodában elkezdődhet, de nem iskola-szerű feladatok elvégzésével – mondta a klinikai szakpszichológus.

"Nem szerencsés az, hogy az óvodából kis iskolát csináljunk, és ott már folyamatosan feladatlapokkal dolgozzanak a gyerekek, folyamatosan számoljanak, betűelemeket tanuljanak. Sokkal fontosabb az, hogy

az iskola közelítsen az óvodához, és a kezdeti időszakban egyfajta átmenetet képezzen az óvoda és az iskola között.

Az óvoda úgy készítse fel a gyerekeket a játékon keresztül, hogy azok a bizonyos pszichikus funkciók, amik szükségesek az alapkultúrtechnikák elsajátításához, azokban a gyerekek olyan szintre tudjanak fejlődni, hogy létrejöjjön az úgynevezett szenzoros integráció, mert annak köszönhetően fognak tudni a gyerekek majd jól teljesíteni" - tette hozzá.

A kapcsolati háló fontossága

A szülő a pozitív élmények elmesélésével segítheti az iskolába készülőt. Emellett könnyebbséget jelenthet az, hogy ma már sok iskolában tartanak nyílt napokat – tette hozzá a szakember.

"Azok a szakemberek tartják ezeket az iskolahívogató, vagy nyitogató foglalkozásokat, akik elsős pedagógusok lesznek, így nagyon jól ki tud alakulni a kapcsolat a gyerek és a pedagógus között, ha ez ki tud alakulni, akkor érdemes ahhoz a pedagógushoz vinni a gyereket, akivel már kialakított egy kapcsolatot ezeken a foglalkozásokon" - mondta a szakpszichológus.

K. Németh Margit szerint a megfelelő intézmény megjelölésekor nem mindig kell a híresztelésekre hallgatni. Mint mondta, lehet, hogy az a pedagógus, aki a szomszéd gyereknek jó, az én gyerekemnek nem lesz jó.

Sokkal fontosabb, hogy a gyereknek megfelelő kortárs kapcsolatai legyenek, elengedhetetlen, hogy barátai legyenek, legyen egy közösség, ahova tartozhat.

"Ha én folyamatosan Pestről Budára, vagy Budáról Pestre hordom a gyereket napi egy órát, akkor nincs lehetősége arra, hogy olyan kapcsolati hálót építsen ki, ami aztán hosszú évekre elkíséri" - tette hozzá.

A gyermek beilleszkedését az iskolába például az is segítheti, ha korábbi óvodástársaival együtt érkezik – mondta K. Németh Margit az Aréna című műsorban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×