Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.83
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Debrecenben épít gyárat a BMW - a nap hírei

Az idén 3 napon keresztül tartanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep központi rendezvényei. Rendkívüli hőség tombol Európa-szerte.

Debrecenben épít gyárat a BMW, a beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy a német konszern már a kezdetekkor ezer új munkahelyet hoz létre a térségben. A gyár építése a jövő év második felében kezdődik.

Az idén 3 napon keresztül tartanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep központi rendezvényei. Kovács Zoltán kormányszóvivő az InfoRádióban elmondta: a Magyar Ízek Utcája már szombaton megnyílik, és a hosszú hétvége mindhárom napján várja a látogatókat. A nemzeti ünnep szervezését a Miniszterelnöki Kabinetiroda koordinálja.

A Jánoska Cukrászda Komáromi kisleány nevű tortája lett Magyarország tortája, míg a cukormentesek közül a budapesti Nándori Cukrászda Három kívánság elnevezésű tortája nyert. Az idei Szent István-napi kenyér a Várhegyi Deres lett.

Augusztus végéig minden iskolába eljutnak a megrendelt tankönyvek - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence az InfoRádióban elmondta: összesen 12 és fél millió tankönyv van a könyvtárellátó központi raktáraiban és szerdán indul a kiszállítás.

Az egységes menetrend létrehozása lesz a feladata a kötött pályás és nem kötött pályás helyközi közösségi közlekedésért felelős miniszterelnöki biztosnak. Fónagy János az Inforádióban elmondta, hogy jelenleg az informatikai háttér kiépítése folyik, és az év végére feláll az a rendszer, amely valós idejű információt ad a vonatok, buszok haladásáról.

Szerepet vállal az autóbuszos közösségi közlekedésben a MOL. A társaság többségi részesedést vásárol az ITK Holdingban, amelynek fő tevékenysége a közösségi közlekedésben részt vevő autóbuszok üzemeltetése és karbantartása.

Hitelesítették a szükséges számú aláírást, így már csak a kezdeményezőkön múlik, mikor nyújtják be az Európai Bizottságnak a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: 11 országban összesen 1 millió 128 ezer 385 aláírást hitelesítettek az érintett tagországok hatóságai.

Kőomlás miatt meghalt egy 40 éves magyar hegymászó a Mont Blanc olasz oldalán. A férfi egy 33 éves brit alpinistával közös kötéllel biztosítva mászott a hegy déli gerincén. A lezúduló kövek azonban átvágták a kötelet és a magyar férfi több száz métert zuhant. Brit társa megmenekült.

Rendkívüli hőség tombol Európa-szerte. Spanyolországban és Portugáliában helyenként akár 45 fokos nappali csúcshőmérsékletre is számítanak a hét végére. Horvátországban is vörös riasztást adtak ki a hatóságok a meleg miatt. Németországban kedden az év eddigi legforróbb napja volt, több helyen 40 foknál is melegebb volt.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×