Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
324.47
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Kell-e nekünk Egységes Budapesti Bérlet?

Elfogadta az Egységes Budapesti Bérlet tervezetet a Főpolgármesteri Kabinet. Az új megoldás éppen azt tudja majd, mint a jelenlegi egyesített bérlet, a főváros azonban azt ígéri, hogy annál olcsóbb lesz. Igaz, drágább, mint a jelenlegi, a város határain belül használható, és jövőre ráadásul mindenkinek meg kell vennie azt, függetlenül attól, hogy akarja-e használni a Volán és a MÁV Start járatait vagy sem.

Januártól bevezetik az Egységes Budapesti Bérletet, amely a BKV, a Volánbusz és a MÁV Start összes vonalára, szolgáltatásaira érvényes lesz, nem kell tehát plusz jegyet venni a városhatáron belüli vasúti és Volán-járművek használatakor a BKV-bérlettel rendelkezőknek - közölte Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes.

Az új bérletnek még nem határozták meg a pontos árát az illetékesek, az azonban biztos, hogy drágább lesz a jelenleginél, a főpolgármester-helyettes azonban azt ígéri, mindössze 1 százalékkal.

Budapesten nagyjából 600 ezren vásárolnak BKV-bérletet, közülük 50 ezren veszik meg az egyesített bérletet, amely a jelenlegi 8250 forintos bérletnél nagyjából 10 százalékkal drágább, 9050 forintba kerül. Főleg a dél-budaiak, azaz a nagytétényiek és a budafokiak, valamint a Pest keleti részén élők, főleg a XVII. kerületiek használják a bérletet a város határain belül, ezekről a helyekről ugyanis nagyon gyorsan bejuthatnak a belvárosba vonattal.

A jegyek és a bérletek ára a változtatásoktól függetlenül is emelkedne, hogy pontosan mennyivel, azt egyelőre nem lehet tudni. A BKV vezetése 7,9 százalékos emelést javasol, ezt azonban a főváros illetékes szervei még nem tárgyalták meg - mondta az InfoRádióban Hagyó Miklós.

Ennek megfelelően a bérletár nagyjából 8900 forintra változna, a főpolgármester azt ígéri, ezt mintegy egy százalékkal növelné az egységesítés, azaz 8990 forintos árral kell kalkulálni.

Kérdés, hogy akar-e többet fizetni az, aki nem használja a MÁV Start és a Volán járatait, azaz az az 550 ezer ember, aki eddig nem fizetett a plusz szolgáltatásért. Kéthelyi József, a Budapesti Közlekedési Szövetség egyik ügyvezető igazgatója szerint a minimális többletköltséghez képest sokkal több új szolgáltatást nyújt majd az utasoknak ez a lehetőség.

Ugyanígy látja ezt a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület alelnöke is, aki szintén támogatja az új bérlet bevezetését. Dörner Lajos az InfoRádióban elmondta: már régen be kellett volna vezetni ezt a bérlettípust.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×