eur:
388.3
usd:
360.23
bux:
69016.26
2024. május 9. csütörtök Gergely
Fogságba ejti a pesti utasokat a troli

Fogságba ejti a pesti utasokat a troli

Bár múlt szombat óta ismét közlekednek a Skoda-Solaris trolik Budapesten, az InfoRádió úgy tudja, hogy ismét gondok vannak az ajtókkal.

A két éve vásárolt Skoda-Solaris trolikat február közepén kellett átmenetileg kivonni a fogalomból, mert – ahogy a BKV akkor tájékoztatott – néhány egyedi esetben előfordult, hogy a jármű ajtaja kinyílt anélkül, hogy ezt a vezető akarta volna.

Leszögezték: személyi sérülés a hibajelenség miatt nem történt, de utasbiztonsági okokból a teljes 36 járművet magába foglaló flottát leállították a szervizidőre.

Fogságba ejti a pesti utasokat a troli

Kevesebb mint egy hét után elvégezték a hibajavítást. Úgy tudjuk, a gyártó Škoda egy holland alvállalkozóval között szerződés erre a feladatra. Információink szerint azonban a járművek ajtajai továbbra sem működnek megbízhatóan. Úgy tudjuk, most nem az a gond, hogy váratlanul és irányítás nélkül kinyílnak az ajtók, hanem éppen ellenkezőleg: hiába kéri erre a szoftvert a sofőr a le- és a felszálláskor, az ajtók sokszor a kérés ellenére zárva maradnak.

Egy internetes fórumon egy trolivezető azt írta: örül annak, hogy újra kint vannak a Solarisok, de sajnos még mindig nem jók az ajtók, mert megtörtént, hogy a végállomáson az utasokat, sőt, magát a sofőrt is kizárta a jármű.

A 2015-ben vásárolt trolik szoftverhibáját a gyártó garanciálisan javítja.

Az InfoRádió értesülése szerint a problémák hátterében programhiba van, a BKV pedig már jelezte, hogy újra kellene írni a szoftvert. Ha valóban felmerül ez, akkor a Skoda kötbért fizethet.

Kerestük a Budapesti Közlekedési Központot, és a BKV-t is, hogy megtudjuk, van-e tudomásuk az ajtók újabb meghibásodásokról, de egyelőre nem reagáltak a társaságok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hszi Csin-ping: Kína támogatni fogja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Hszi Csin-ping: Kína támogatni fogja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét, Hszi Csin-pinget. A tárgyalások után az előzetes hírek szerint mintegy másfél tucat megállapodást írtak alá, majd sajtónyilatkozatot tett a két vezető. Orbán Viktor felsorolta az ágazatokat, amelyekben megállapodások jöttek létre. Hszi Csin-ping kiemelte: stratégiai partnerséget köt a két ország, amellyel arany útra terelik a kínai–magyar kapcsolatokat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×