Infostart.hu
eur:
355.96
usd:
311.35
bux:
140191.6
2026. június 30. kedd Pál

Szieszta: jó és egészséges

Amit eddig csak sejteni lehetett, immár tudományosan bizonyított tény: az ebéd utáni szundítás egészséges, mivel csökkenti a szívbetegség miatti halál kockázatát.

A délutáni alvás nemcsak pihentető, stresszcsökkentő, hanem egészséges is. Harmincnégy százalékkal kisebb a szívbetegség okozta halál kockázata, ha valaki rendszeresen szisztázik - mutatta ki egy görög kutatók által készített felmérés, amely során hat éven keresztül több mint 23 ezer embert vizsgáltak. A tanulmány szerint, ha valaki hetente legalább háromszor fél órára ledől délután, még nagyobb mértékben csökkentheti a szívbetegség okozta hirtelen halál kockázatát.

A kutatásban 20 és 86 év közötti emberek vettek részt. Nemcsak alvási szokásaikat, hanem  étrendjüket, életmódjukat is vizsgálták a kutatók. Számításba vették az egészségügyi állapotot, a kort, és azt, hogy mennyire voltak aktívak a felmérésben részt vevők.

A kutatás azt is kimutatta, hogy az aktív munkavállalókra jótékonyabban hat a szieszta: a dolgozók körében 64 százalékkal csökken a megbetegedés kockázata, a nem dolgozók körében ez a szám "csupán" 36 százalék.

A kutatás vezetője, Dimitriosz Trichopoulosz kiemelte, hogy azokban a kultúrákban, ahol kisebb a szívbetegségek aránya, a déli pihenő gyakori. A most publikált kutatási eredmények azért is fontosak, mert széleskörű, kiszámítható vizsgálaton alapulnak, amelyekben egészséges emberek vettek részt, akiknek életmódját is figyelembe vették - mondta.

A Brit Szívalapítvány munkatársa, June Davison arra hívta fel a figyelmet, hogy a kutatás bizonyította, mennyire fontos az egészség megőrzése szempontjából az egyensúly megtalálása az aktivitás és a pihenés között.

Címlapról ajánljuk
42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×