Infostart.hu
eur:
355.09
usd:
307.34
bux:
132896.23
2026. június 10. szerda Gréta, Margit
Szujó Zoltán, az M4 Sport, a közmédia sportcsatornájának kommentátora, műsorvezetője beszél a Kiosk Budapest étteremben tartott sajtótájékoztatón 2016. augusztus 2-án. A tájékoztatón Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója (b3) bejelentette, hogy az ország legnagyobb olimpiai szurkolói zónáját alakítja ki az M4 Sport partnereivel együtt a fővárosi Március 15. téren. Az ötször hétméteres kivetítőn akár öt-hatezren is nyomon követhetik majd az eseményeket. Balról Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke, mellette Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Szujó Zoltán forradalmi változásokat tervez a magyar autósportban

Nyolc év után új elnöke lett a Magyar Nemzeti Autósport Szövetségnek. A tagság Szujó Zoltánnak adott bizalmat a következő négy évre, aki az InfoRádiónak elmondta: nagyobb hangsúlyt helyezne az utánpótlásra és a nézők kiszolgálására.

Jó hangulatot szeretne teremteni az autósportban Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetségnek új elnöke. Emellett a szakmaiságot is magasabb szintre kívánja emelni, hiszen ha a csapatával nem gondolná, hogy ezt jobban lehetne csinálni, akkor nem is vállalta volna feladatot.

A legfontosabb feladatának azoknak a platformoknak, fórumoknak a visszaépítését/létrehozását tekinti az autós sportéleten belül, ahol valós szakmai párbeszédek alakulhat ki. Konkrét példaként a sporttanács felélesztését említette, amit a korábbi elnökség teljesen meg akart szüntetni. Mint mondta, ennek a sportnak kiemelt része a technika, amit működtetni, szervizelni és üzemeltetni kell. „Azon fogunk dolgozni, hogy a sporttanácsban tényleg olyan szakemberek dolgozzanak, akik ezt a technikai hátteret pontosan értik, és ezzel tudják segíteni a versenyzőket” – tette hozzá.

Szujó Zoltán azt vallja, minden sportági szakszövetségnek „kutya kötelessége” a tömegbázist szélesíteni. Mint mondta, az autósportban számos amatőr versenyző van, aki hobbiként tekint a sportágra, és nincs is lehetősége – és kellő anyagi forrása – arra, hogy drága versenyautót, komoly felszerelést béreljen, vásároljon és üzemeltessen. Az új elnök szerint a nagy kérdés, hogy aki egy viszonylag egyszerűbb felszereltségű autóval mégis szeretné magát kipróbálni, hogyan tudja úgy megtenni, hogy ő is biztonságban van, de a pálya mellett álló sportbíró és természetesen a közönség is, hiszen mindig benne van a pakliban a baleset esélye. „Ez egy nagyon érdekes egyensúlyozási folyamat, ezt kell a legjobban kidolgozunk” – magyarázta.

Azzal kapcsolatban, hogyan lehetne több nézőt bevonzani a versenyekre, az elnök kiemelte: ki kell őket szolgálni, terméket és szolgáltatást kell adni egy-egy versenyen. Szerinte ez nem az MNASZ feladata, de a promóteri személetet behozva a rendszerbe,

fizikai, tárgyi és technikai segítséget szeretnének kínálni a versenyszervezőknek, hogy magas minőségben szolgálhassák ki a közönséget.

Szujó Zoltán reméli, ezáltal sikerül elérni azt is, hogy például egy raliversenyen a jól kialakított nézői zónákra egyfajta szolgáltatásként is lehet majd tekinteni. „Tegyünk oda mosdókat, de legalább mobilvécéket, állítsunk fel sátrakat, ahol a néző vásárolhat egy pólót és megihat valami frissítőt, hogy jól érezze magát” – magyarázta az új elnök. Manapság ezernyi dologgal elüthetik az idejüket az emberek, és ez szerinte a versenypályákon is meglátszik, mert a nézettség rohamos csökken.

Szujó Zoltán óriási megtiszteltetésnek tartja, hogy a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökségében Gyulay Zsolt is szerepet vállalt, aki nemcsak a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, hanem a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is egyben. Az új elnök nagyon fontosnak nevezte, hogy a magyar autósport ikonukus helyszínével nyugodt, alkotó viszonyt alakítsanak ki, és erre törekedni is fognak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pénteken érvénybe lép a migrációs paktum – Nemcsak Magyarország görget maga előtt tartozásokat

Pénteken érvénybe lép a migrációs paktum – Nemcsak Magyarország görget maga előtt tartozásokat

Nemcsak a fizikai infrastruktúra kialakítása okoz gondokat több uniós tagországnak, hanem a jogi átültetés kapcsán is jelentkeznek bizonyos gondok – mondta az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet igazgatója az Európai Unió Migrációs és Menekültügyi Paktumáról. Marsai Viktor figyelmeztetett: ha a magyar kormány nem lesz hajlandó végrehajtani a paktum kötelezően előírt intézkedéseit, akkor a napi egymillió eurós bírság továbbra is „ketyegni fog”, sőt akár még kötelezettségszegési eljárás is indulhat Magyarországgal szemben.

„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy

Történelmi jelentőségű törvénycsomag az Országgyűlésben – jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Tisza-kormány: benyújtották a gigacsomagot, mától élnek az új devizahiteles szabályok

Tisza-kormány: benyújtották a gigacsomagot, mától élnek az új devizahiteles szabályok

Szerdán hatályba lép a devizahiteles perek és végrehajtások felfüggesztéséről szóló törvény, miután kedd délután kihirdették a Magyar Közlönyben. Az Országgyűlés ezen a napon nem tart plenáris ülést, a figyelem így a kedd este benyújtott, az uniós források felszabadításához szükséges korrupcióellenes és átláthatósági törvénycsomag részleteire, valamint a kormány további döntéseire irányul. Percről percre tudósítunk a fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. június 10. 09:40
2026. június 10. 09:32
×
×