Infostart.hu
eur:
377.94
usd:
319.83
bux:
129887.5
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: Facebook/M4 Sport

Nem hagyja annyiban a Honvéd az UEFA döntését

Fellebbez a Honvéd az elsőfokú ítélet ellen, amely nem zárta ki a Craiovát a labdarúgó Európa-liga selejtezőjéből - mondta el az InfoRádiónak a budapesti klub társtulajdonosa, Mendelényi Dániel.

„Nem örülünk" – közölte az InfoRádióval Mendelényi Dániel, a Honvéd tulajdonosa az UEFA döntése után.

„Mondjuk úgy, hogy ez egy elsőfokú ítélet.

Meglepő az indoklás, az egész levél, tartalmilag is az”

- emelte ki.

Mint kifejtette, az UEFA indoklásában arra hivatkozik, hogy a futballban nyomás van a játékosokon, ehhez hozzá kell szokni, és nem érzik azt, hogy veszélyben lettek volna a futballisták a visszavágón. Ezzel szemben egy másik oldalon a tények közlésekor pedig azt írták, hogy ha lefújták volna a mérkőzést, akkor - a rendezés biztosításáért felelős személy által az UEFA-ellenőrnek elmondottak szerint - sem a stadionban, sem azon kívül nem tudták volna garantálni senki biztonságát.

„Minek kell ahhoz történnie, hogy az UEFA ténylegesen lépjen? Meg akarják várni, hogy végsőkig elmenjenek a szurkolók?”

- tette fel a kérdést a társtulajdonos.

Mendelényi Dániel hangsúlyozta, hogy fellebbeznek a döntés ellen. Azt várják, hogy az UEFA álljon ki a fair play-ért, bizonyítsa ezt és legyen rend a pályákon.

„A Craiovát ki kell zárni,

ha most nem sikerült az első félidőben, akkor nekimegyünk a második félidőnek is” - tette hozzá.

a múlt csütörtöki, romániai visszavágó 120. percében, miközben a játékosok egymással "kakaskodtak", a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, a tizenegyeseket pedig a negyedik játékvezető felügyelete mellett rúgták a játékosok. A

Az európai szövetség etikai és fegyelmi bizottsága azzal indokolt, hogy álláspontja szerint nem történt olyan esemény, amely befolyásolta volna a mérkőzés végkimenetelét. A román csapat honlapján megjelent rövid hír szerint a Craiovának 60 ezer euró büntetést kell fizetnie, illetve három nemzetközi hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania. A román csapat a harmadik fordulóban az AEK Athénnal találkozik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság
aréna

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Mennyire pörögnek az elektromosautó-eladások Magyarországon?

Mennyire pörögnek az elektromosautó-eladások Magyarországon?

2026 januárjában 2300-nál is több elektromos autó kapott zöld rendszámot Magyarországon, ami decemberhez képest 18,5%-os visszaesést, azonban tavaly januárhoz képest 20,4%-os növekedést mutat. A Belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint a tisztán elektromos gépkocsik száma közel 103 900 volt a múlt hónap végén. Tavaly 44%-kal 101 534-re nőtt az ilyen gépjárművek száma, ami több mint tizenháromszoros növekedés 2020 januárjához és majdnem huszonháromszoros növekedés 2019 januárjához képest.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×