A vb-történet ötven legjobb futballistája: 18. Paul Breitner - két döntő, két gól

Mindössze két európai futballista szerzett eddig gólt két világbajnoki döntőben is: egy német és egy francia. Zinedine Zidane neve talán mindenkinek azonnal beugrik. De a másik? Nem a csatárok között kell keresgélni! A megfejtés vb-rangsorunk 18. helyezettjének a neve: Paul Breitner.

Bajorországban, Kolbermoorban született 1951. szeptember 5-én, a helyi klubban, az ESV Freilassingban (1961–1970), játszott, mígnem a Bayern Münchenhez nem került. 1972 tavaszán még csak húszéves volt, de olyan jól játszott, hogy Helmut Schön, a „sapkás kapitány” meghívta az A-válogatottba. A norvégok elleni bemutatkozást aztán csak majdnem háromnegyed évvel később, a magyarok elleni, budapesti mérkőzésen követte folytatás. A Népstadionban játszott mérkőzés, s talán

a Rothermel Ádámnak rúgott gól mérföldkövet jelentett a pályafutásában.

A másik gólszerzővel, az aznap újonc Uli Hoeness-szel megünnepelték a győzelmet, de elképzelhető, hogyan vigadtak volna, ha tudják, mindketten megvetették a lábukat az angolok legyőzésével az Európa-bajnoki négyes döntőben való szereplést is kiharcoló válogatottban.

Paul Breitner, a Bayern München korábbi játékosa és a francia Ludovic Giuly, az FC Barcelona volt játékosa az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA nyoni székházában tartott sorsoláson 2015. április 24-én, miután a két csapat egymás ellenfele lett a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében (MTI/EPA/Laurent Gillieron)

Az 1972-ben Eb-aranyat, 1974-ben világbajnoki elsőséget szerzett Nationalelfet minden idők legjobb német válogatottjának szokták nevezni. A csapat 1972 elejétől a vb-aranyig 29 mérkőzést játszott, s ezekből huszonegyet megnyert. Breitner – 1973 őszi sérülése miatti kihagyása mellett – csupán az 1974 áprilisi, dortmundi, a magyarok elleni meccsen nem játszott. Addigra már a világ legjobb balhátvédei között tartották számon.

A hazai rendezésű világbajnokság előtt a válogatott berkein belül botrány tört ki a felajánlott jutalom miatt. A játékosok elégedetlenkedtek, s fenyegetőztek. Végül a négyfős, úgynevezett játékosbizottságba a megkérdőjelezhetetlen tekintélyű Franz Beckenbauer mellé Günter Netzer, Wolfgang Overath és Hans-Dieter Höttges került, a DFB elsősorban Paul Breitnert vélte a főkolomposnak, a felbujtónak.

A szövetség emberei úgy godolták, a balhátvéd szítja a tüzet. Ő is nagyon elégedetlen volt a világbajnoki címért felajánlott, 30 ezer márkás összeggel,

de minden futballista tarthatatlannak érezte, hogy az olaszok ugyanezért négyszer annyit fizetnének, sőt, még a „szegény” hollandok is százezret adnának.

Helmut Schön többször is megsértette Breitnert, aki egy ponton besokallt, s összecsomagolt. Franz Beckenbauer és Gerd Müller még időben elkapta a szobájában, s rávette, aludjon még egyet a keserűségére. Másnap a Kaisernek, Császárnak becézett csapatkapitány meggyőzte Schönt, ismerje el a játékosok előtt, hogy igazságtalan volt Breitnerrel. A kapitány javára legyen írva, ezt megtette, aztán minden mérkőzésen játszatta Paul Breitnert.

Nagy szükség volt rá! A nyugatnémetek a chileiek elleni, első mérkőzésén ő rúgta távolról a találkozót eldöntő, egyetlen gólt. Aztán a döntőben, miután a hollandok már az első perc végén vezettek,

ő volt a leghiggadtabb, elvállalta a nyugatnémetek javára megítélt büntetőt

– s a jobb alsó sarokba lőtte a labdát. Népszerűségét csak fokozta a szurkolók körében, hogy a torna után kitudódott, tiltakozott amiatt, hogy kevesebb prémiumot szántak neki, mint Beckenbaueréknek, s főleg azért, mert a feleségét, miként a többi játékosét, nem akarták beengedni a bankettre. Sarkon fordult, otthagyta a müncheni Hilton különtermét, s néhány csapattársával és a feleségekkel egy éjszakai lokálba ment ünnepelni. Aztán másnap a hasonló módon megsértett Gerd Müllert követve bejelentette, hogy nem akar többet a nyugatnémet válogatottban futballozni. Wolfgang Overath és Jürgen Grabowski is csatlakozott hozzájuk –

a Nationalelf a döntő másnapján elveszítette a kezdő tizenegyének több mint az egyharmadát…

Paul Breitner hamarosan nemcsak a válogatottnak, hanem a Bayern Münchennek is hátat fordított. A Real Madridhoz igazolt, Günter Netzerrel együtt. A Real Madrid a két német érkezése utáni első idényében duplázott, óriási, 12 pontos előnnyel nyerte meg a bajnokságot, s elhódította az országos kupát is. A Madrid megnyerte az 1975–1976-os bajnokságot is, majd a harmadik évre elfáradt a szerb edző, Milan Miljanics és a csapat kapcsolata.

Paul Breitner 1977 nyarán visszatért a Bundesligába, de nem a Bayernbe, hanem az Eintracht Braunschweigbe. Nem játszott rosszul a sárga-kékek mezében, de mintha csak arra várt volna, hogy a Bayernnél történjen valami. Miután Franz Beckenbauer 1977 nyarán elment Amerikába, a csapat szétesett. A következő idényben elért 12. helyezés, az, hogy a csapat negatív gólkülönbséggel zárt, hogy több mérkőzését veszítette el, mint ahányat megnyert, minden volt, csak vállalható nem. Bundesliga-története legrosszabb idegenbeli szériáját produkálva 1976 decemberétől 1978 augusztusától nyeretlen maradt a csapat. Közben már Lóránt Gyula került a kispadra, akivel kicsit javultak az eredmények, de közel sem a remélt mértékben. Wilhelm Neudecker érezte, hogy kellene egy vezérürü a gárda élére. Uli Hoeness eleinte maga sem akarta elhinni, hogy javaslata célba érhet, de azt tanácsolta az elnöknek, csábítsa haza a tékozló fiút.

Építsék az új csapatot Paul Breitner köré!

Neudecker igent mondott, Paul Breitner pedig – noha fél éven keresztül még Gerd Müller viselte a kapitányi karszalagot, utána pedig Breitner minden létező alkalommal kiemelte a vezérszereptől amúgy irtózó nagyságát és fontosságát – megkérdőjelezhetetlenül az egyesület első számú játékosa, hangadója lett. Az elkövetkező fél évtizedben újra Európa legjobb klubjai közé emelkedett a Bayern, amely csak hajszállal maradt le (Csernai Pál irányításával) a Bajnokcsapatok Európa-kupája elnyeréséről.

1981 végén a harmincéves Paul Breitnert Európa második legjobb játékosának választották Karl-Heinz Rummenigge mögött.

Megváltozott a játéka: a Bayernnél töltött első korszakában 109 Bundesliga-mérkőzésen 17 gólt szerzett, a másodikban, 1978 és 1983 között 146 meccsen 66-ot.

Preszeller Tamás és a német Paul Breitner a labdával a Győri ETO All Star-Bayern München All Star barátságos mérkőzésen, a győri ETO Parkban. MTI Fotó: Beliczay László

1981 áprilisában, amikor már majdnem három éve nem Helmut Schön dirigálta a nemzeti csapatot, visszatért a válogatottba. A Nationalelf vezéregyénisége volt az 1982-es Mundialon,

az olaszok elleni döntőben góllal zárta le karrierjét a Nationalelfben.

Mindmáig az egyetlen nem támadójátékos, aki két világbajnoki döntőben is szerzett gólt, egyébként rajta kívül csak két brazil, Vavá és Pelé, valamint Zinedine Zidane talált két vb-fináléban is a kapuba.