Infostart.hu
eur:
363.55
usd:
313.44
bux:
152518.27
2026. szeptember 12. szombat Mária

Az EU szerint már minden késő brexitügyben

Az Európai Unió vezetői bezárták a kaput bárminemű további brexittárgyalás lehetősége előtt. Mostantól már csak meghallgatás és elemzés lehetséges.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke telefonon beszélt csütörtök este Boris Johnson új brit kormányfővel, és arra figyelmeztette, hogy semmiképp nem tárgyalható újra az Egyesült Királyság európai uniós kiválási feltételrendszeréről megkötött szerződés.

"Juncker elnök úr meghallgatta Johnson miniszterelnök úr mondandóját, s megerősítette az EU álláspontját, miszerint a kiválási szerződés a legjobb és egyben az egyetlen lehetséges megállapodás az Európai Tanács irányelvei alapján"

- közölte Mina Andreeva, a brüsszeli testület szóvivője.

A bizottság elnöke leszögezte: a bennmaradó tagállamok által adott mandátum értelmében csakis a nem kötelező érvényű politikai nyilatkozat szövege módosítható.

Kiemelte, az EU tárgyalódelegációjának tagjai a következő hetekben is készek egyeztetéseket folytatni, és elemezni fogják a londoni kormány minden javaslatát.

A szóvivő elmondta, hogy

a felek mobilszámot cseréltek, és abban egyeztek meg, hogy kapcsolatban maradnak.

Hozzátette, Juncker gratulált Johnsonnak a kinevezéséhez.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke korábban szintén gratulált, és egyúttal annak a fontosságát hangsúlyozta, hogy London bemutassa részletes terveit.

Boris Johnson előző nap lépett hivatalba Theresa May utódjaként, és ígéretet tett arra, hogy megállapodással vagy anélkül, de október 31-én mindenképp kivezeti a szigetországot az Európai Unióból, nem lesz újabb halasztás.

Az Európai Bizottság brexit-főtárgyalója közben arra intette a közösség bennmaradó 27 tagállamát, hogy Boris Johnson új brit miniszterelnök követelései elfogadhatatlanok a brit kilépési szerződés visszavonásáról. Michel Barnier - aki 2016 októbere óta az EU főtárgyalója az Egyesült Királysággal a brexit-tárgyalásokon - kiemelte, hogy Johnson olyan szerződést akar, amelyből kimaradna a tartalékmegoldás - az úgynevezett backstop -, amely az Észak-Írország és az Ír Köztársaság közötti fizikai határellenőrzés újbóli bevezetésének megelőzését célozná.

"Ez elfogadhatatlan" - írta Barnier a bennmaradó EU-tagállamoknak küldött körüzenetében, amelyet az AFP francia hírügynökség ismertetett. Hozzátette: Johnson beharangozása az október 31-i, mindenképpeni - azaz akár megállapodás nélküli - brit kilépésről az EU egységére nehezedő nyomáspróba lehet.

"Fel kel készülnünk minden forgatókönyvre. Részünkről mindenképpen alapvetően fontos, hogy nyugodtak maradjunk, ragaszkodjunk alapelveinkhez, 27 tagállamként mutassunk szolidaritást és egységet" - írta Barnier.

A jelenlegi brexitmegállapodás legvitatottabb eleme az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés újbóli meghonosításának elkerülését célzó tartalékmegoldás. Ennek alapján

az Egyesült Királyság vámuniós viszonyrendszerben maradna az EU-val, ha nem sikerülne időben olyan szabadkereskedelmi megállapodást kötni, amely feleslegessé tenné az ellenőrzés visszaállítását Észak-Írország és az Ír Köztársaság határán.

Ez a 499 kilométeres határszakasz lenne az Egyesült Királyság és az EU egyetlen szárazföldi vámhatára a brexit után.

A keményvonalas tory brexittábor - amelynek Johnson az egyik frontembere - nem fogadja el a kilépési egyezményben foglalt tartalékmegoldást.

Címlapról ajánljuk
Slusszpoénként háromszor is nekiment világcsúcsának Armand Duplantis
Budapesti atlétikai világdöntő, 1. nap

Slusszpoénként háromszor is nekiment világcsúcsának Armand Duplantis

A nap versenyét Armand Duplantis és Emmanuil Karalisz rúdugrócsatája hozta a 10 millió dollár összdíjazású atlétikai Világdöntő (Ultimate Championship) pénteki első napján, melyen a svéd világcsúcstartó 6,20 méterrel diadalmaskodott és érdemelte ki ezzel a győzteseknek járó 150 ezer dollárt.

Van elég munkás az építőiparban, csak az a kérdés, milyen – Koji László az Arénában

Az építőipari szakképzést át kell alakítani, mert annak jelenlegi rendszerét 30 ezer tanulóra szabták, miközben már csak 8 ezren vannak az utánpótlásban. Ezt az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke, Koji László mondta az InfoRádió Aréna című műsorában. A lakásáfával és az otthonok energiatakarékossági felújításával kapcsolatban is javaslatokat küldött a kormánynak az ÉVOSZ.
inforadio
ARÉNA
2026.09.14. hétfő, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×