Infostart.hu
eur:
359.41
usd:
315.49
bux:
141206.1
2026. július 14. kedd Örs, Stella
Emmanuel Macron francia államfő beszédet intéz a nemzethez a francia kabinet és a szakszervezeti vezetők együttes válságtanácskozása után a párizsi államfői rezidencián, az Elysée-palotában 2018. december 10-én, két nappal a kormány szociális és adópolitikája ellen tiltakozó sárgamellényes tüntetők negyedik országos tiltakozónapja után.
Nyitókép: MTI/EPA/Ludovic Marin

Béremeléssel oldaná a feszültséget Macron

Emmanuel Macron francia államfő esti televíziós beszédében jogosnak nevezte a francia kormány szociális és adópolitikája ellen negyedik hete tüntető sárgamellényesek elégedetlenségét, a vele járó erőszakot ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, és jelezte tisztában van azzal, hogy egyes szavai sértőek lehettek a múltban.

A köztársasági elnök "gazdasági és szociális rendkívüli állapotot" hirdetett ki, és elmondta: az a célja, hogy Franciaországban ezentúl mindenki méltó módon élhessen meg a munkájából.

Emmanuel Macron konkrét intézkedéseket is bejelentett a tüntetők anyagi terheinek enyhítésére: a minimálbér január 1-jétől 100 euróval emelkedik, ami az infláción felül mintegy 10 százalékos emelést jelent.

A 2 ezer eurónál alacsonyabb összegű nyugdíjak után ezentúl nem kell járulékot fizetni, a túlórapénzek pedig adó- és járulékmentesek lesznek a jövő évtől. Ez utóbbi, Nicolas Sarkozy államfő (2007-2012) által bevezetett intézkedést, az előző elnök, a szocialista Francois Hollande törölte el. Emmanuel Macron arra kérte a munkáltatókat, hogy minden munkavállalónak fizessenek év végi bónuszt, amely adó- és járulékmentes lesz.

Címlapról ajánljuk
Németh Ferenc: a szerb gazdaságot főleg a hadiipar és a kínai befektetések tartják életben

Németh Ferenc: a szerb gazdaságot főleg a hadiipar és a kínai befektetések tartják életben

A szerb gazdaság húzóágazata az utóbbi időben a fegyvergyártás lett – mondta Németh Ferenc Nyugat-Balkán-szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában. Az ország gazdaságát ma ázsiai, főleg kínai befektetések tartják életben, Nyugat-Európa és a nyugati cégvilág szkeptikusan néz Szerbiára részben a rendszer nem demokratikus jellege, részben a külföldi befektetések előtti rengeteg bürokratikus akadály miatt.

Orbán Viktor: Magyarországnak joga van ellenállni és meg is fogja tenni

Ha a köztársasági elnököt erőszakkal megfosztják a hivatalától, akkor Magyarországnak joga van ellenállni. És meg is fogjuk tenni - olvasható Orbán Viktornak az Országgyűlés által elfogadott alaptörvény-módosítás hétfői végszavazása után közzétett Facebook-posztjában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.14. kedd, 18:00
Gyulay Zsolt
a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke
Hatalmas fordulat indult a piacon, de a Tisza-mámor ellen nincs orvosság

Hatalmas fordulat indult a piacon, de a Tisza-mámor ellen nincs orvosság

Júniusban érezhetően erősödött a dollár a főbb devizákkal szemben, ez pedig elvileg rossz hír a forint szempontjából. Meg is mutatkozott az árfolyamban a negatív hatása, kérdés, mennyire lesz tartós az amerikai deviza erősödése. A forint esetében viszont még a kedvezőtlen nemzetközi hangulat is csak megingást hozott az erősödő trendben, messzebbről nézve több mutatóban is a világ legjobbjai között van a magyar deviza teljesítménye. A jövőt is elsősorban a tengerentúlon írhatják, az MNB kamatcsökkentéseit beárazta már a piac.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×