eur:
388.8
usd:
361.6
bux:
68723.98
2024. május 8. szerda Mihály
Döbbenetes adatok: sosem látott szinten a menekültek száma

Döbbenetes adatok: sosem látott szinten a menekültek száma

A háborúk, az erőszak és az üldöztetés minden korábbinál több embert kényszerít napjainkban arra, hogy elmeneküljön az otthonából – derül ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) hétfőn közzétett jelentéséből. Jelenleg minden 113. ember a világon él otthonától erőszakkal elszakítva.

Mintegy 65,5 millió ember élt az otthonától erőszakkal elszakítva szerte a világban 2016 végén, azaz hozzávetőleg 300 ezerrel több embernek volt szüksége nemzetközi oltalomra, mint egy esztendővel korábban – áll az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának idei, Global Trends című jelentésében, amelyben a szervezet évről évre áttekinti a világ menekültügyi helyzetét.

A jelentés rámutat, hogy az otthonától elszakadt több tízmillió ember három különböző csoportból tevődik össze.

Az első a menekülteké, akiknek 22,5 milliós lélekszáma nagyobb, mint valaha.

Közülük 17,2 millióért felelős az ENSZ menekültügyi szervezete, míg a többiek palesztin menekültek, akikről az UNHCR testvérszervezete, az UNRWA gondoskodik.

A szíriai háború 5,5 millió fővel továbbra is a világ legtöbb menekültet számkivetetté tevő konfliktusa,

ám ha csak 2016-ot magát nézzük, az elmúlt évben Dél-Szudánt kényszerültek elhagyni a legtöbben. A fellángoló erőszak az év végéig 739 900 embert űzött el Dél-Szudánból, és ez a szám mára elérte az 1,87 milliót.

A menekültek mellett továbbá ott vannak az úgynevezett belső menekültek, vagyis azok az emberek, akiket az erőszak elűzött az otthonukból, de a saját országukon belül találtak átmenetileg biztonságra. Az ő számuk 2016 végén 40,3 millióra rúgott, szemben az egy évvel korábbi 40,8 millióval.

A belső menekültek szempontjából tavaly Szíriában, Irakban, illetve Kolumbiában volt a legsúlyosabb a helyzet. Ugyanakkor ez a probléma világméretű, és

az otthonukból világszerte elűzött emberek közel kétharmada belső menekült.

A harmadik csoportot pedig a menedékkérők alkotják, vagyis azok, akik elhagyták az országukat, és a menekülteket megillető nemzetközi oltalomban reménykednek. A menedékkérők száma 2016 végén globálisan 2,8 millió volt.

A legtöbb menedékkérelmet 2016-ban Németországban adták be,

szám szerint 722 400-at, ami újabb jókora ugrás az előző esztendei 441 900-hoz, és még inkább a 2014-es 173 100-hoz képest. Második a sorban az Egyesült Államok 262 000 menedékkérővel, harmadik pedig Olaszország 123 000 kérelemmel. 

„Akárhonnan is nézzük, ez egy elfogadhatatlan szám, amely minden korábbinál hangosabban kiált szolidaritásért és azért, hogy tegyük közös céllá a válságok megelőzését és rendezését, illetve annak az együttes garantálását, hogy addig is, amíg ezeken a megoldásokon dolgozunk, a világ menekültjei, belső menekültjei és menedékkérői megfelelő oltalomban és gondoskodásban részesüljenek” – hangsúlyozta Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa. 

A jelentés egyik fő megállapítása, hogy

változatlanul igen magas azoknak a száma, akik újonnan válnak menekültté.

A 65,6 millióból 10,3 millió embert 2016-ban űzött el az otthonából az erőszak, közülük 6,9 millióan, azaz mintegy kétharmadnyian a saját hazájukon belül váltak belső menekültté. Ez annyit jelent, hogy minden harmadik másodpercben egy újabb ember vált menekültté.

Tavaly 37 ország összesen 189 300 menekültet fogadott be áttelepítés keretében.

További mintegy félmillió menekültnek adatott meg, hogy visszatérjen a hazájába, illetve hozzávetőleg 6,5 millió belső menekült térhetett vissza a lakóhelyére.

Világszerte a menekültek többsége – 84 százaléka – a múlt év végén az alacsony vagy közepes jövedelmű országokban élt, ezen belül is minden harmadik (4,9 millió ember) a legkevésbé fejlett országokban talált menedékre.

Ez  rávilágít arra is, milyen nagy szükség van arra, hogy a menekültekről gondoskodó országok és közösségek számottevő forrásokhoz és támogatáshoz jussanak. Amennyiben ez nem történik meg, az instabilitáshoz vezethet,  

akár másodlagos menekülthullámot is elindíthat - 

hívta fel a figyelmet az ENSZ.

Arra is rámutatnak, hogy a világ menekültjeinek fele gyerek. Tavaly 75 000 olyan menedékkérelmet regisztráltak szerte a világon, amelyet egyedül, felnőtt kísérők nélkül utazó, illetve a szüleiktől elszakított gyerekek nyújtottak be.

Címlapról ajánljuk
A hidegháború óta eltelt idő legveszélyesebb nyara jön
Kis-Benedek József az Arénában

"A hidegháború óta eltelt idő legveszélyesebb nyara jön"

Az InfoRádió Aréna című műsorában Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár arról is beszélt, hogy meglátása szerint a közel-keleti konfliktus esetében nagyobb az eszkaláció veszélye, mint Ukrajnából. Szerinte szinte lehetetlen kiszűrni azt, hogy Rafah városában ki a Hamász harcosa és ki nem az, emiatt is lassú az ottani helyzet megoldása és rosszat sejtet az izraeli sietség.

Érkezik a kínai elnök, óriási lezárások jönnek – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Kiderült, mi lesz az üzemanyagárakkal -  Így reagál a Mol árfolyama!

Kiderült, mi lesz az üzemanyagárakkal - Így reagál a Mol árfolyama!

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő, ami elsősorban az OTP eséséből adódik. A hazai nagypapírok közül már csak a Mol van pluszban, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×