Infostart.hu
eur:
364.7
usd:
326.25
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Résztvevők a füleki várban rendezett újévi vársétán 2018. január 6-án. Az érdeklődők először tekinthették meg a füleki várhegy alatt most feltárt, lámpákkal ideiglenesen megvilágított 65 és 25 méter hosszú folyosókat, amelyeket a kutatások szerint a második világháború során óvóhelynek készítettek, majd később befalaztak.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Megújul a szlovákiai Fülek vára és környezete

Megújították a szlovákiai Fülek vára környezetét, többek között új parkolót és sétálóövezetet építettek ki, a jövő évben pedig a vár területén található kultúrtörténeti emlékek felújítására összpontosítanak.

Az önkormányzat beruházásában nyártól befejezték a Bástya utca aszfaltozását, a Várfelső utca kikövezését, helyére került a vármúzeum művészi kivitelezésű kapuja, megépült az autóbuszok és személyautók parkolója, kiépült a sétálóövezet és a vizesblokk.

Ha kedvező lesz az időjárás, az év végéig még zsindelytető kerül a váralján fellelhető városi erődítmény kis bástyájára és a borházra is. A munkák tavasszal folytatódnak majd a váralján: bazaltkővel rakják ki a várba vezető utat, tetőt kap az ágyútorony, és kicserélik a Bebek-torony tetőfedését.

A vármúzeum munkatársai különleges helyiségeket alakítanak ki az alsóvárban található úgynevezett borházban. A házikóban a mesterségek házát hozzák létre, kiállítást rendeznek be a régió korabeli mesterségeiről. Az épülethez pergolát – nyitott lugast – építettek, amely workshopoknak és diákok kreatív tanóráinak ad helyet.

Lesz a házban kemence és korabeli kézi malom, a tanulók így maguk őrölhetik meg a gabonát, és süthetnek belőle kenyeret a hagyományos receptek alapján. Nem fog hiányozni a kerámiaégető kemence sem, hogy őskori kerámiák másolatait égethessenek benne, emlékeztetve arra, hogy a várhegy már akkor is lakott volt. Mindezek mellett pénzverő gép is várja majd a látogatókat.

Régészeti parkot is kiépítenek, amelyben információs táblákon mutatják be a vár archeológiai kutatásainak eredményeit.A vár és környezetének megújítási munkái 2020 júniusában fejeződnek be – közölte Fülek önkormányzata.

Címlapról ajánljuk
JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×