Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Nyolcnapi munkáért 45 millió forint

Jelentős összegű kártérítést kap az a meleg skóciai menedzser, akit az egyik cégnél folyamatosan bosszantottak a nemiségére tett megjegyzésekkel, majd nyolc nap után elbocsátották. A 32 éves Jonah Ditton 118 ezer fontot (mintegy 45 millió forint) kap.

A férfi a CP Publishing kiadóvállalatnál dolgozott, de finoman szólva sem találta meg a közös hangot a főnökével, ami nem az ő hibája volt.

Warren Paul "kis homokosnak" nevezte beosztottját, amikor pedig krémszínű ingben ment be dolgozni, azt mondta neki: úgy néz ki, mint egy buzi (az angol kifejezés, a cream puff, a krémszínre is utal).

Warren Paul később is rendszeresen bántó megjegyzéseket tett Jonah Dittonra, időnként félreérthetetlenül utalva szexuális orientációjára.

A nyolcadik munkanapja után Jonah Dittont felhívták, és közölték vele, hogy ki van rúgva, a "lelki kiegyensúlyozatlansága" miatt. A férfi ezután beperelte a céget, a munkahelyi egyenlőséget szabályozó törvény alapján.

A bíróságon Jonah Ditton azt mondta, hogy az esetnek súlyos következményei lettek számára, depressziós lett, inni kezdett, ezért elesett a mintegy 80 ezer fontos évi keresetétől, és a megtakarításaiból kénytelen élni.

A bíróság jogosnak ítélte a férfi keresetét, és 118 ezer fontos kártérítést ítélt meg számára, amely valószínűleg a legnagyobb összeg, amelyet hasonló ügyben ítéltek meg. A CP Publishing nem képviseltette magát az ítélethirdetésnél.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×