Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Elhunyt fia spermáját használja az unokára vágyó nő

Nagymama lehet az az izraeli nő, akinek fia több mint négy éve meghalt. Az izraeli bíróság lehetővé tette számára, hogy felhasználja a fia halálakor levett spermamintát.

A döntés precedens nélküli, a fiú ugyanis, akit 2002-ben a Gáza-övezetben lőtt le egy orvlövész, soha nem ismerte azt a hölgyet, akitől "gyermeke lesz". A leendő anyát a család választotta ki egy családsegítő szolgálat segítségével.

A 20 éves korában elhunyt fiú spermájából halála után vettek mintát. A rokonok ezt követően a családjogi bíróságon próbálták kijárni, hogy továbbvihessék a családi vérvonalat.

Édesanyja szerint mindent éppen úgy tesznek, mint ahogy fiuk tenné. Azt mondta: Keivin vágya is az volt, hogy gyermeke lehessen.

A nő azt állítja: döntésében a fia vezette. Mint mondta, egy órával azután, hogy közölték vele, hogy a fiát megölték, a kezébe vette a képét, és beszélni kezdett hozzá.

Azt kérdezte tőle: "hol vannak azok a gyermekek, akiket szerettél volna". Mire hallotta a fia hangját, amint azt mondja: "Már nincs túl messze. Van valami, amit felhasználhatsz belőlem".

A nő így folytatta: "rájöttem, hogy azt akarja, vetessek mintát a spermájából".

Szerződést kötöttek

A családot egy segélyszervezet is segítette abban, hogy kivívja a jogot arra, hogy gyermeknemzésre használják fel az elhunyt fiú spermáját. A leendő nagyszülők pszichológiai vizsgálaton is átestek, ezt követően kezdték a donort, azaz a leendő anyát megkeresni. Ez csaknem másfél évet vett igénybe.

Végül találtak egy nőt, akivel szerződést kötöttek. Ebben megállapodtak arról, hogy ők "csak" a nagyszülei lesznek a születendő gyermeknek.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×