Infostart.hu
eur:
365.74
usd:
327.05
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles

A világ leggyorsabb irodája 140-nel megy - nézze meg!

Edd China azzal kerülhet be a Guinness Rekordok Könyvébe, hogy feltalálta a világ leggyorsabb irodáját. A működő telefonnal, számítógéppel és székekkel felszerelt író- és tárgyalóasztal óránként 87 mérföldes, vagyis csaknem 140 kilométeres sebességet ért el.

A sofőr egy irodai székben ül, a gyújtást és a műszerfalat egy fém bőrönd rejti, a kormánykerék pedig egy forgatható számítógép-klaviatúra.

A száguldó irodában vannak iratszekrények, egy vízautomata és egy tárgyalósarok, ahol három vendég foglalhat helyet, szintén irodai székeken.

Így azon túl, hogy kerekei, lámpái és rendszáma van, a guruló iroda teljesen úgy néz ki, mint egy jól felszerelt író-tárgyaló asztal. (Ha kíváncsi, itt meg is nézheti!)

A Guinness-rekordhoz egy versenypályán tesztelték a száguldó irodát, de a közúton is lehet közlekedni vele.

Edd China, aki céges megrendelésre tervez és épít furcsa járműveket, két nap alatt hozta össze a mozgó irodát, amely egy Rover-motorra épül, és 45 ezer fontba, azaz 17,5 millió forintba került.

"Imádok szokatlan járműveket vezetni, és az íróasztal fantasztikus. Amikor leparkolok vele, általában azt hiszik, hogy valaki éppen egy irodát költöztet. Mikor ráülök, és elhajtok vele, mindenkinek leesik az álla" - meséli a tervező.

Edd Chinának azonban nem ez az első rekordja: a nevéhez fűződik a világ leggyorsabb bútordarabja is.

Az általa tervezett kanapé óránként 87 mérföldes, vagyis csaknem 140 kilométeres sebességet ért el még 1998-ban.

Edd China egy alkotása tartja a világ legnagyobb motorizált bevásárlókosár-rekordját, de a 35 éves mérnök épített már száguldó fészert, motorizált ágyakat, valamint egy mozgó fürdőszobát is, amelyet a sofőr a vécén ülve vezet.

Címlapról ajánljuk
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×