Infostart.hu
eur:
361.78
usd:
311.28
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Tűzoltók a VI. kerületi Aradi és a Jókai utca kereszteződésében található ötszintes épületnél dolgoznak, ahol homlokzati fal és tetőszerkezeti elemek dőltek az utcára és parkoló autókra 2022. június 27-én. Az omlás az épület tetejéről indult el, amely magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is, a törmelék a Jókai utcán parkoló gépkocsikra, illetve az úttestre zuhant.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

A lakbérre sem futja a házomlásban megsérült balettművésznek

A Jókai utcában már elkészültek a luxuslakások.

Tóth Nikolett balettművész két évvel azután tért vissza a budapesti Jókai utcába, hogy ráomlott egy épület tetőszerkezete. A balesetben négyen megsérültek, a legsúlyosabban a fiatal táncművész, aki azóta sem tud lábra állni. Tóth az RTL Házon kívül című műsorának stábjával ment el a baleset helyszínére, ahol azt is elmondta, hogy az önkormányzati lakásuk lakbérét sem tudták még kifizetni, mert csak 131 ezer forint rokkantnyugdíjat kap - írja a Telex.

Az akadálymentesített bérlakást a terézvárosi önkormányzattól kapták, ahova nyáron költöztek be egy 40 négyzetméteres albérletből. Tóth Nikolett azt mondta, hogy anyjával hónapról hónapra kell élniük, és már annak is örülne, ha az esküvőjén tudna két-három lépést táncolni.

Az ügyben nyomozás indult. A Jókai utcai bérház tetején építkezés zajlott, a kivitelező luxuslakásokat tervezett a tetőszerkezetre. A balettművész ügyvédje emiatt benyújtotta kártérítési igényét a kivitelező cég biztosítójának. Eddig háromhavi rehabilitációs költség fedezésére elegendő összeget utaltak a táncművésznek, miközben csak a robotterápia egymillió forint erre az időszakra.

A felek peren kívül akartak megegyezni, de a táncművész szerint a balesetet okozó vállalkozó nem volt hajlandó elmenni a találkozóra.

Tóth Nikolett azt állítja, hogy bocsánatot sem kért tőle. Mivel a vállalkozó halogatja a megegyezést, bírósági per lesz az ügyből.

Közben a Jókai utcában elkészültek a luxuslakások, és a kivitelező egy másik cége már árulja is őket több százmillió forintért.

Címlapról ajánljuk
Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Újra kötelező lesz a kamarai tagság az orvosoknak – jelentette be csütörtökön Köböl Anita kormányszóvivő. Azóta a részletszabályok hivatalosan is napvilágot láttak. „Ez a döntés igazságtétel az egész orvosi társadalomnak” – így reagált a bejelentésre az InfoRádióban Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara Szakmai Hivatalának vezetője.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×