Infostart.hu
eur:
384.99
usd:
331.88
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Jake Warga/Getty Images

Újabb szomszédos országban jön a kötelező sorkatonai szolgálat

A férfiak számára 75 napos kötelező sorkatonai szolgálatot vezetnének be Szerbiában, míg a nők önként jelentkezhetnének a kiképzésre - közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.

A 2010-ben megszüntetett kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását még januárban kezdeményezte a szerb hadsereg vezérkara, mert úgy ítélte meg, hogy a katonaság védelmi erejének növelése érdekében az aktív és a tartalékos állomány utánpótlására és fiatalítására van szükség, ezt pedig a kötelező sorkatonai szolgálat ismételt bevezetésével lehetne a leghatékonyabban elérni.

A vezérkar az év elején úgy vélte, hogy négyhónapos kötelező szolgálatra lenne szükség, Aleksandar Vucic államfő viszont már két és fél hónapos időszakról beszélt. Véleménye szerint a kötelező katonai szolgálatot úgy kellene bevezetni, hogy az ne ijessze el az embereket, ezért senki ne távozzon az országból. Mint mondta, 75 nap igazán rövid időszak, "ez a legkevesebb, amit bárki megtehet az országáért". Hozzátette: pénzügyi juttatást is kapnának a katonák a kaszárnyákban töltött idejük alatt, ami ugyan megterhelné a költségvetést, de többszörösen megtérülne. A köztársasági elnök azt is megismételte, hogy Szerbia katonailag semleges állam, és nem készül háborúra.

Milos Vucevic miniszterelnök tavaly még védelmi miniszterként beszélt arról, hogy voltaképpen nem is kellene ismét bevezetni a sorkatonai szolgálatot, mert az soha nem szűnt meg, "csak felfüggesztették", ezért ezt a felfüggesztést kellene visszavonni. Indoklása szerint szükség lenne a katonai állomány feltöltésére, ugyanis már 13 éve nincs kötelező sorkatonaság, ebből következően a tartalékos állomány is hiányos és elöregedett.

Horvátországban 2025. január 1-jétől újra bevezetik a kötelező sorkatonai szolgálatot - erről itt írtunk. A sorkatonaság bevezetése más európai országokban is napirenden van. Felmerült tervként Németországban, de egyelőre Olaf Scholz kancellár elutasítja. Franciaországban mérlegelik, hogy kötelezővé teszik a jelenlegi "könnyített katonai szolgálatot", Hollandiában és Romániában fontolóra vették, Litvániában és Svédországban pedig visszaállították a sorkötelezettséget.

Címlapról ajánljuk
Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Az elmúlt napokban Grönland neve hirtelen a nagyhatalmi politika fókuszpontjába került. Washington egyre nyíltabban beszél szükségszerűségről, Koppenhága és Nuuk pedig szokatlan keménységgel mond nemet. A történelem pedig arra tanít minket, hogy motivált eladó nélkül ritkán van üzlet.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×