Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Lantos Csaba, az Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédet mond a Széll Kálmán halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen Budapesten, az Országház Felsőházi termében 2015. október 1-jén.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Lantos Csaba: nagybefektető érkezik miniszteri posztra

A leendő energetikai miniszter korábban a bankszektorban dolgozott, majd saját befektetéseit felügyelte, de 2010 óta a MET Holding AG elnöke is.

Hétfő délben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy Palkovics László távozik a kormányból, a Technológiai és Ipari Minisztérium megszűnik, az egyes feladatait szétosztják a Gazdaságfejlesztési, az Építési és Beruházási, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium között.

Emellett új energetikai minisztérium alakul, amit Lantos Csaba vezet majd, a tárca feladata az energiapolitika egységes irányítása lesz.

Lantos Csaba eddig üzletemberként volt ismert, de az energetika nem áll távol tőle. A miniszterjelölt, aki Gulyás Gergely bejelentése szerint vasárnap állapodott meg az új megbízatásáról Orbán Viktor miniszterelnökkel, 1962. január 28-án született, Hódmezővásárhelyen és Nyíregyházán nőtt fel. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett, ahol a Rajk László Szakkollégium tagja volt, többek között Hernádi Zsolt társaságában, vele a szakkollégium alatt közös kisszövetkezetben is dolgozott – derül ki a Pénzcentrum korábbi cikkéből.

"Nagy ritkán találkozom egykori szakkollégista barátaimmal. Úgy látom, hogy azok közül, akik akkor hangadók voltak, egyik se kopott meg, így társadalmi elkötelezettségük sem csökkent, függetlenül attól, hogy hatalmas vagyon felett rendelkező, sikeres magánvállalkozó vagy vidéki egyetemi tanár vált belőlük" – mondta a kilencvenes években egy, az Európai Utas folyóiratnak adott interjúban.

Lantos Csaba a diplomázás után nem sokkal az akkor alakuló kétszintű bankrendszerben kezdett dolgozni. Előbb kötvényekkel foglalkozott a Budapest Bankban, ide Járai Zsigmond vitte dolgozni, majd pedig a Simor András vezette Creditanstalthoz került, mely intézménynek, amelynek (immár CAIB néven) 1997-től az első számú vezetője lett. Innen következett 2000-ben az OTP, ahol a lakossági területért felelős vezérigazgató helyettes, a retail terület vezetője volt egészen 2007-ig.

Emellett 1990 és 2011 között a Budapesti Értéktőzsdét alapító Tőzsdetanács tagja, a BÉT felügyelőbizottságának elnöke volt, 1993 és 2015 között a KELER igazgatóságának elnöke volt. A Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumának tagja, volt elnöke. 2007 óta saját befektetéseit irányítja, többek között az egészségügy és az élettudományok területén aktív. 2009-től a MET Holding AG elnöke, 2010-től a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagja.

A saját LinkedIn-profilja szerint főállásban a Lantos Vagyonkezelő Zrt. elnöke, tehát eddig elsősorban a sajt befektetéseit felügyelte, most a teljes energetikai szektor irányítása lesz a kezében.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Lerántotta a leplet Amerika a félelmetes M1E3 páncélosról - Megszületett a csataterek új uralkodója?

Lerántotta a leplet Amerika a félelmetes M1E3 páncélosról - Megszületett a csataterek új uralkodója?

Az amerikai M1 Abrams harckocsi igazi túlélő: az 1980-as évek óta számtalanszor nekiállt már a Pentagon, hogy fejlesszen egy olyan tankot, amely szebb, jobb ütőképesebb – a végső döntés mindig az lett, hogy inkább maradjon még néhány évig a jól bevált páncélos. A napokban bemutatták az Abrams-család legújabb tagját Detroitban, az M1E3-ast, amely várhatóan a következő évtizedekben kiszolgálja majd az amerikai haderő igényeit, mint elsődleges harckocsitípus. Nézzük meg, mit lehet tudni a gépről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×