Infostart.hu
eur:
385.47
usd:
332
bux:
120942.81
2026. január 16. péntek Gusztáv
business woman tries to stop the time
Nyitókép: fcscafeine/Getty Images

Óraátállítás: sokkal nehézkesebb a kivezetése, mint a bevezetése volt

Az egészségügyi szakemberek a téli időszámítást tartják ideálisnak.

Vasárnap elkezdődik a téli időszámítás, tehát az órákat hajnali háromkor kettőre kell visszaállítani – igaz, az eszközök jelentős része ezt a feladatot már magától elvégzi. Elsőre ugyan sokan örülnek az egyórányi pluszpihenőnek, valójában az átállás nem tesz jót az emberi szervezetnek, és mára az energiatakarékossági érvek is megkérdőjelezhetők.

Az Equilor elemzője a Világgazdaságnak arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt évtizedekben az elektromos berendezések széles körű elterjedésével, illetve az energiatakarékos fogyasztók megjelenésével jelentősen megváltoztak a lakossági és vállalati villamosenergia-fogyasztási szokások, ezek egyre kisebb részét teszi ki a világítás.

Ennek nyomán

az óraátállításokhoz kötődő energiamegtakarítás is csökkent, a negatív élettani hatások mellett ez az egyik legfontosabb érv az óraátállítás eltörlése mellett.

A tudományos álláspont alapján az eredeti, jelenleg télinek mondott időszámítás mellett érvelt a Magyar Alvásszövetség elnöke, a Budapesti Alvásközpont igazgatója is. Az óraátállítás idejétmúlt, ma már gazdaságilag sem fontos, kellemetlen procedúra, amelyet sokkal nehézkesebb kivezetni az életünkből, mint amilyen bevezetni volt – szögezte le. Az egészségügyi tapasztalatok szerint

inkább a tavaszi óraátállítás viseli meg jobban az emberi szervezetet.

Az óraátállítástól valószínűleg még évekig nem szabadulunk: bár az Európai Parlament 2019-ben döntött a törléséről, a tagállamoknak két év sem volt elég ahhoz, hogy válasszanak a téli és a nyári időszámítás közül.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban az InfoRádió érdeklődésére úgy fogalmazott: „Magyarország nyitott arra, hogy ha a többség úgy gondolja és konszenzus van ebben, az óraátállítást töröljük, de egyedül ezt Magyarország nem tudja megtenni”.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Elfogyott a lendület a tőzsdéken, geopolitikai eseményekre figyel a piac

Elfogyott a lendület a tőzsdéken, geopolitikai eseményekre figyel a piac

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb a hangulat, bár csak minimális az esés mértéke.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×