Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Bige László, a Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédet mond a cég 140 milliárd forint értékű beruházásáról tartott tájékoztatón Pétfürdőn 2016. szeptember 22-én.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Jogerős – megszüntették Bige László házi őrizetét

Már nem áll kényszerintézkedés hatálya alatt a vesztegetéssel gyanúsított üzletember, jogerősen döntött a Nyíregyházi Törvényszék.

Bige László április 28-tól a Nyíregyházi Törvényszék jogerős döntése alapján semmilyen kényszerintézkedés hatálya alatt nem áll – közölte az üzletember tulajdonában álló Nitrogénművek Zrt.

Az ország egyik leggazdagabb emberét még decemberben vették őrizetbe. Az ügyészség 800 millió forintos vesztegetéssel gyanúsítja, miszerint éveken át arra adott utasítást, hogy nagy mennyiségben minősítsenek selejtesnek olyan termékeket, amelyek valójában jók voltak, de így csökkentett áron adták el azokat a kereskedőknek. A kereskedők aztán piaci vagy ahhoz közeli áron tudták értékesíteni a termékeket, a hasznon pedig osztoztak. Bige László tagadja, hogy törvénytelenséget követett volna el, szerinte az ügy hátterében az áll, hogy valakik tönkre akarják tenni és meg akarja szerezni a vállalkozásait.

December közepén a bíróság úgy döntött, az üzletember szabadlábon akadályozná a büntetőeljárást, attól viszont nem tartottak, hogy elrejtőzne vagy elszökne, ezért a vállalkozó csak engedéllyel, nyomkövetővel hagyhatja el a ingatlanát, de nem maradt őrizetben.

Március 11-én a jogi képviselője indítványozta a kényszerintézkedés megszüntetését, ezt a Nyíregyházi Járásbíróság elfogadta, és március 24-én megszüntette az intézkedést. Az ügyészség fellebbezett, a kényszerintézkedés határidejének meghosszabbítását kérte, de az indítványt a bíróság elutasította, majd a Nyíregyházi Törvényszék az ügyészi fellebbezéseket is elutasította.

A milliárdos ellen már folyik egy hasonló eljárás, tavaly a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség 135 millió forintos vesztegetéssel vádolta meg, és börtönbüntetés kért rá.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: a luxusigények felfalják, így veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×