Somogyi Tibor technikus, tizedes (1935–1958) – Budapest-Csepel, 1958. március 6.

Portré

A kommunista rendszer stabil bástyájának hitt Csepelen 1956. október 24-től kezdődtek a tüntetések, majd az összecsapások, a november 4-i második szovjet intervenció után itt tartott a legtovább a fegyveres harc. A szovjet csapatok csak komoly véráldozatok árán tudták legyőzni a felkelőket – katonákat és nemzetőröket –, akik közül az egyik Somogyi Tibor volt.

Somogyi Murakeresztúron született 1935-ben, apja cipészmester volt. 1954-ben gépipari technikumot végzett, és a Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek szerszámgépgyárában helyezkedett el Csepelen. 1955. novemberben behívták katonának, a tisztesiskola elvégzését követően tizedesi rendfokozatban harckocsiparancsnokként, majd hadműveleti írnokként a piliscsabai harckocsiezredben szolgált. November 2-án a fővárosba rendelték, de miután harckocsija üzemképtelenné vált, elöljárója engedélyével hazament Csepelre.

A 4-én hajnalban megindult szovjet támadás miatt már nem tudott visszatérni alakulatához, s Nagy Imre rádiószózata hatására jelentkezett nemzetőrnek. Előbb a királyerdei, majd az Imre téri egységbe osztották be egy löveghez. 8-án társaival együtt Csepel központjában kilőttek három szovjet páncélost. Aznap este, kilátástalannak ítélve a további harcot, csoportja beszüntette az ellenállást, és feloszlott. November 27-én újra szolgálatra jelentkezett alakulatánál, de hazaküldték. 1957 elején hívták be, és június 28-i letartóztatásáig katonáskodott.

Somogyit a Kőrösi Sándor és társai elleni per hetedrendű vádlottjaként a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel és többrendbeli, szám szerint meg nem állapítható gyilkosság (a korabeli ítélkezési gyakorlat így minősítette a tűzharcban való részvételt) vádjával a Budapesti Katonai Bíróság Jacsó János százados vezette tanácsa 1957. december 14-én életfogytig tartó börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. „Én akkor egyetértettem a szovjet csapatok elleni harccal” – mondta a tárgyaláson.

A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Ledényi Ferenc ezredes vezette különtanácsa 1958. március 4-én az ítéletet halálbüntetésre súlyosította. Ahogy a történteket önkényesen értelmező indoklás szól: „a vádlott gyilkossági cselekményét november 8-án követte el […] Ezekben a napokban már világosan látta, hogy magatartásával az ellenforradalmat támogatja. Bűnös tevékenysége következtében több szovjet katona életét vesztette. Cselekményének ez a súlyos eredménye tette szükségessé a legsúlyosabb büntetés alkalmazását.”

Somogyi Tibort a Budapesti Országos Börtön udvarán 1958. március 6-án, huszonharmadik születésnapján végezték ki három halálra ítélt társával együtt. Kivégzését a szovjet katonai veszteség miatti bosszúvágy és a megfélemlítés szándéka indokolta.

Forrás

• Kőrösi Sándor és társai pere HM HIM Hadtörténelmi Levéltár XI. 22. 742/1957
• 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.
• Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

A kivégzése napján megjelenő Népszabadság híreiből – 1958. március 6., csütörtök

A nép, a párt és a kormány összefogásával minden feladatunkat meg tudjuk oldani

(..) S nem a saját erőnkből történt, hanem barátaink — a Szovjetunió, s a többi testvéri ország — segítségnyújtása tette lehetővé, hogy ma Magyarországon a dolgozók jobban élnek, mint azelőtt. (..)

(..) Egyébként megnyugtathatom az ország dolgozóit — mondotta ezután —, hogy kormányunk politikájában, elvi irányvonalában semmiféle kanyar, jobbra- vagy balrafordulás nincs és ezután sem lesz. (..)

(..) Nem az úri Magyarország, nem az úri Románia vezetőinek bűnös politikája, nem a nacionalizmus és az ellenségeskedés, hanem a szabaddá vált két nép szocializmust építő munkája, egymás iránt érzett megbecsülése és segítőkészsége az, ami az emberi életet, a szabadságot, az előrehaladást biztosítja a Román Népköztársaságban élő magyarság és a Magyar Népköztársaságban élő románok számára. (..)

Az Arcok 1956-ból sorozat korábbi cikkei itt olvashatók.