eur:
393.78
usd:
365.35
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora a digitális terápiák hazai fejlesztése érdekében kötött stratégiai együttműködési megállapodás aláírásán az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) 2020. május 25-én.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Merkely Béla: egyértelműen kevésbé figyelünk a védekezésre

Mivel az első hullám során nem volt olyan magas a megbetegedések száma, az első ijedség után a koronavírus másodszori megjelenése nem váltott ki félelmet a lakosságból, ezért most sokkal kevésbé vagyunk fegyelmezettek – nyilatkozta a Semmelweis Egyetem rektora. Merkely Béla szerint a védőoltás lesz az igazi megoldás a Covid-19 ellen, hiszen vakcina nélkül csak óriási áldozatok árán szabadulhatnánk meg tőle, a nyájimmunitás kialakulása sok súlyos esettel és magas halálozással járna.

Merkely Béla egy esetleges vakcina forgalomba hozatalával kapcsolatban – a Vasarnap.hu kérdésére válaszolva – úgy fogalmazott, egy új vírus elleni védőoltás kifejlesztése mindig számos buktatót rejt magában, tehát semmit sem lehet 100 száz százalékos biztonsággal előre megjósolni. Az viszont reményre adhat okot, hogy az egyik legnagyobb gyógyszergyártó cég, az AstraZeneca nagy valószínűséggel még októberben befejezi klinikai vizsgálatait, és novemberben bejelentik az első sikeres háromfázisú vizsgálatokat, azaz megindul az egyik vakcina egészségügyi hatóságok által történő ellenőrzése.

Ezeken felül még hat különböző ígéretes szer van – jegyezte meg. Mindazonáltal, ha az első engedélyeket decemberben kiadják, akkor onnantól kezdve a tömegtermelés jelentő mértékben felgyorsulhat, és szerinte már csak az lesz a kérdés, hogy mennyit tudnak majd gyártani, és milyen gyorsan juttatják el világszerte az érintettekhez.

Azt, hogy kik kaphatják majd elsőként a védőoltást, mint azt már korábban is közölte, a kitettség határozza meg: az idősek és a krónikus betegek a legveszélyeztetettebbek, őket kell elsősorban védeni, nekik kellene elsődlegesen biztosítani a védőoltást. Közvetlenül utánuk a betegek ellátásában mindennapos rizikót vállaló egészségügyi dolgozók jönnek – mondta.

A Semmelweis Egyetem rektora az interjúban arra is kitért,

vakcina nélkül a vírus csak óriási áldozatok árán tűnhetne el,

miután a nyájimmunitás kialakulása nagyon magas halálozással járna. Így egy sikeres vakcinációban látja az egyedüli járható utat, nem tartva a vírus mutálódásától, amit az eddigi tapasztalatok is alátámasztanak.

Vagyis az, hogy a második hullám erőteljesebb Magyarországon, nem a vírus mutálódásának számlájára írható – hangsúlyozta Merkely Béla –, hanem egyszerűen azért van, mert

egyértelműen kevésbé figyelünk arra, hogy védekezzünk,

és magunkat, illetve másokat ne fertőzzük meg. Ugyanis, miután az első hullám során nem volt olyan magas a megbetegedések száma, az első ijedtség után a koronavírus megjelenése nem váltott ki félelmet a lakosságból. Megjegyezte, Olaszországban pont fordított a helyzet: ott nagyon komoly járvány zajlott, így ők most sokkal fegyelmezettebbek.

Mindazonáltal teljesen természetes jelenségnek nevezte, hogy nyáron a fiatalok aktív társasági életet élnek, itthon és külföldön is zárt térben is szórakoztak, ezért a vírus kilépett a szezonalitás alól, így néhány héttel hamarabb jött a második hullám. Azt viszont csak idő kérdésnek nevezte, hogy a fiatalok körében dúló járvány ne érje el az idős korosztályt. Ezért kiemelten fontosnak tartja, hogy

a már jól ismert járványügyi szabályokat valóban tartsa be mindenki, és tartassa be a környezetével is.

Így koncentráljunk a maszkviselésre és a kézmosásra – emelte ki.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×