eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Letartóztatták Joób Mártont az áfacsalási ügyben

A szegedi önkormányzat megdöbbenve értesült a képviselő ügyéről.

Letartóztatta a Kecskeméti Járásbíróság az áfacsalással gyanúsított Joób Mártont és közvetlen munkatársait. Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője a 24.hu-nak azt mondta: az ügyben eljáró nyomozási bíró a főügyészség indítványának megfelelően elrendelte a cég vezetőjének és két közvetlen munkatársának a 30 napos letartóztatását. Az ügyészség összesen nyolc ember letartóztatását indítványozta, a másik öt esetében később döntenek.

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség közleményében tudatta, hogy a gyanú szerint a szórólapterjesztéssel foglalkozó, a bűnszervezet tetején álló szegedi székhelyű gazdasági társaság 2013 és 2017 között valós gazdasági esemény nélküli számlákat fogadott be fiktív számlák kiállítására létrejött cégektől.

A számlázási lánc tetején álló cég a szórólapterjesztést négy megye területén folytatta, jellemzően be nem jelentett alkalmazottakkal. Az ebből eredő költségei fedezésére, valamint áfafizetési kötelezettségeinek csökkentésére három, különálló számlázási láncot alkotó cégcsoporttól fogadott be fiktív számlákat. A számlázási láncban részt vevő cégek kizárólag a fiktív számlák kibocsátására jöttek létre, és a láncok legalján olyan gazdasági társaságok álltak, amelyek vagy nem teljesítették adóbevallási kötelezettségüket, vagy ha tettek is bevallást, adót nem fizettek.

A bűncselekmény leplezéséért a fiktív számlákat kiegyenlítették, de a számlakibocsátásért járó jutalékok levonása után fennmaradó összeget visszajuttatták a szegedi cég vezetőjéhez.

Az őrizetbe vett gyanúsítottak között a számlázási láncok tetején álló cég vezetője, a szórólapterjesztést koordináló területi vezetők, valamint a fiktív számlázó cégeket biztosító emberek vannak. A nyomozás eddigi adatai szerint a költségvetést ért vagyoni hátrány összege meghaladja a 250 millió forintot, és a bűnszervezet tetején álló cég vezetőjének másik, építőipari tevékenységgel foglalkozó cége is fogadott be fiktív számlákat, mintegy 3 millió forint adótartammal.

A közlemény szerint a főügyészség a gyanúsítottak letartóztatására az 5-20 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény miatt indult eljárásban a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye és ténye miatt tett indítványt. A nyomozás során beszerzett adatok szerint a gyanúsítottak egy része az eljárásról tudomást szerezve bizonyítékokat próbált eltüntetni, rájuk nézve kedvezőtlen vallomást tevőt próbált vallomása megváltoztatására rábírni, az eljárás során terhelő adatokat tartalmazó adathordozót próbált hamis nyilatkozattal a bizonyítékok köréből kivonni.

A Nemzeti Adóhivatal Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatóságának Csongrád-Csanád megyei vizsgálati osztálya a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség által irányított nyomozásban kedden állította elő a gyanúsítottakat.

A nyomozás a számlázási láncok teljes felderítésére irányul és további elkövetőkre is kiterjedhet.

Az Origo kedden azt írta, hogy több százmillió forintos áfacsalás gyanújával őrizetbe vette a NAV Joób Mártont, az Összefogás Szegedért egyik önkormányzati képviselőjét, Botka László (Összefogás Szegedért Egyesület) polgármester "bizalmasát", aki a cikk szerint Botka László legszűkebb köréhez tartozik, a szegedi önkormányzatban a család- és szociálpolitikáért, illetve sportért felelős tanácsnok, és a 2018-as választáson az MSZP és a Párbeszéd közös országgyűlési képviselőjelöltje volt Csongrád megye 2-es körzetében (Szeged).

A szegedi önkormányzat azt közölte: megdöbbenve értesült Joób Márton ügyéről.

Joób Márton ügyéről semmilyen ismeretük nem volt, és annak "semmi köze nincs a képviselői munkájához" - írták közleményükben, hozzátéve, remélik, hogy "a vállalkozói tevékenységével kapcsolatos hír nem igaz, és tisztázza magát a vádak alól."

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×