Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.83
bux:
142954.31
2026. november 6. péntek Lénárd
Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese a 2020-as felsőoktatási ponthatárok értékeléséről tartott sajtótájékoztatón az Informatikai és Technológiai Minisztériumban 2020. július 23-án.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Oktatási Hivatal: a széles képzési skálát nyújtó egyetemek voltak a legnépszerűbbek

Vanó Renáta, a hivatal alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorának stúdiójában elmondta, a Budapesti Gazdasági Egyetem a tavalyi 9. hely után idén a 4.

Már a februári jelentkezésekkor látszott, hogy a legnépszerűbb képzéseket a gazdaság-, a bölcsészettudomány, illetve a műszaki tudományok területén kell keresni, évek óta ez a helyzet - mondta az InfoRádió Arénában Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese.

A legtöbb jelentkező az ELTE-t jelölte meg az első helyen.

"Idén is a képzések széles skáláját nyújtó egyetemek voltak a legnépszerűbbek, nem véletlenül. Az ELTE tavaly is első volt ebben a rangsorban, a Debreceni és a Szegedi Tudományegyetem követte. A Budapesti Gazdasági Egyetem viszont a kilencedik helyről a negyedik helyre ugrott, a gazdálkodási terület nagyon népszerű, sok jelentkezőt vonzott" - emelte ki Vanó Renáta.

A Pécsi Tudományegyetem, a BME és a Corvinus követi az említett intézményeket.

A jelentkező diákok háromnegyede bekerült valamelyik intézménybe,

ez 68 ezer felvettet jelent. Több mint 55 ezren államilag finanszírozott helyre jutottak be.

Idén több mint 12 ezer hallgatót vettek fel idén mesterképzésre, ez 8 százalékkal több, mint tavaly.

"Alapképzésre több mint 42 ezren kerültek be, osztatlan képzésre 7500-an, felsőoktatási szakképzésre pedig 6111 fő" - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×