Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere beszédet mond a budapesti Koreai Kulturális Központ avatóünnepségén 2019. november 18-án. A háromemeletes kulturális komplexumban százfős színházterem, kiállítóterek, szemináriumi termek, bemutatókonyha, többezres állományú könyvtár, gyermekkönyvtár, teapavilon és taekwondo edzőterem is található.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Kiderült, melyik MSZP-s polgármestert gyanúsítja Az Angyal Ügyvédje

A II. kerület frissen megválasztott baloldali vezetője, Őrsi Gergely az egyik érintettje azoknak a kábítószer-, szex- és korrupciós ügyeknek, amelyekről a blog közölt leleplező állításokat.

Őrsi Gergelyt zsarolta meg Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója mellett az Angyal Ügyvédje blog – tudta meg a 24.hu. A II. kerület frissen megválasztott polgármestere megerősítette a portál értesülését, de részleteket nem kívánt egyelőre elárulni, mert mint közölte: rendőrségi ügy van folyamatban, és mindennemű információ akadályozná a nyomozást.

Őrsi Gergely elöljáróban csak annyit mondott, hogy Molnár Zsolton és egy másik személyen keresztül zsarolták meg, nem direkten őt.

A II. kerület szocialista polgármestere az üggyel kapcsolatban egy videoüzenetet is közzétett Facebook-oldalán, amiben úgy fogalmaz: soha semmilyen zsarolási kísérletnek nem fog engedni. Hamis lejáratások helyett pedig a kerület valódi problémáival foglalkozik:

Mint arról az Infostart is beszámolt, Molnár Zsolt az ATV reggeli műsorában közölte, hogy őt vette célkeresztbe a blog szerzője, akinek a személyéről kiderült: az MSZP-közeli Egyenlítő blog egykori főszerkesztője. A szocialisták pártigazgatója cáfolt minden állítást, és rendőrségi feljelentést ígért az ügyben.

Egy Angyal ügyvédje nevű új blog ellenzéki politikusok kábítószer- szex- és korrupciós ügyeiről ígért leleplezést. Valamint azt is közölte: ha a magukra ismerő politikusok 2019. december 31-ig visszavonulnak a közélettől, úgy január 1-én nem nevezi meg őket. A bejegyzést Kiss Krisztinaként írták alá.

Molnár Zsolt az ATV reggeli műsorában úgy fogalmazott: nem egy újabb Borkai-ügyről van szó, hanem „egy mocskos zsarolási ügyről”.

A Molnár Zsolttal készült ATV-interjú végére végső soron kiderült, hogy ki az az ember, aki ellen az MSZP-s politikus a rendőrséget feljelentést tesz, miközben az egész interjúban arról beszélt, hogy először a rendőröknek akarja megnevezni az illetőt. Amikor azonban Molnár Zsolt leírása alapján a műsorvezető rákérdezett, hogy az MSZP-közeli Egyenlítő bloghoz van-e köze az ügynek, Molnár Zsolt azt válaszolta, hogy a műsorvezető jó helyen keresgél. A szocialista politikus nem cáfolta azt sem, hogy a blog egykori főszerkesztőjét sejti az ügy hátterében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×