Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.54
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Október 13-ra tűzte ki az önkormányzati választásokat Áder János államfő - a nap hírei

Augusztustól ismét bevezetik az elektronikus előjegyzési rendszert az Országos Onkológiai Intézetben. A szokásosnál korábbi kiérkezést javasol az utasoknak a Budapest Airport a nyári csúcsidőszak miatt.

Október 13-ra tűzte ki az önkormányzati választásokat Áder János államfő. Az erről szóló nyilatkozatot pénteken tették közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján. Az önkormányzati választáson a megyei, fővárosi, helyi és kerületi önkormányzati képviselőket, a polgármestereket és a főpolgármestert, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselőket választják meg. A megválasztott tisztségviselők mandátuma 5 évre szól. Ugyanezen a napon lesz a nemzetiségi önkormányzati képviselők választása is. A köztársasági elnök nyilatkozatában választási részvételre buzdított.

Hétfőtől kezdi a felkészülést az október 13-ra kiírt az őszi önkormányzati választásra a Nemzeti Választási Iroda. Pálffy Ilona, a szervezet elnöke az InfoRádióban kiemelte: amint a Magyar Közlönyben megjelenik a határozat, elindul a névjegyzékek vezetése és akkortól jelenthetik be a szervezetek jelöltjeiket a területi választási irodáknál. Az induláshoz szükséges ajánlásokat szeptember 9-ig kell leadniuk a jelölteknek. A kampány augusztus 24-én indul.

Augusztustól ismét bevezetik az Országos Onkológiai Intézetben az elektronikus előjegyzési rendszert - mondta az InfoRádiónak az intézmény főigazgatója. Polgár Csaba dezinformációnak nevezte a napokban megjelent híreket, amelyek szerint a betegek rossz körülmények között több órán át várakoznak. A főigazgató elmondta, hogy naponta több mint 400 ember részesül kezelésben, de azt tagadta, hogy bárkinek elmaradt volna a kezelése, mert nem jutott sorra.

Augusztusig jogosultak egészségbiztosításra azok a fiatalok, akik leérettségiztek, de nem kerültek be idén a felsőoktatásba. Fajcsák Gábor, az RSM adóigazgatója az InfoRádiónak elmondta: ez azt jelenti, hogy szeptembertől ki kell fizetniük a havi 7500 forint biztosítási díjat, hogy továbbra is megkaphassák az egészségügyi szolgáltatásokat. A családi pótlék az érettségizett fiatal után nem jár, azonban, ha felvették felsősoktatási intézménybe, fiatalabb testvérei után magasabb összegű pótlékot kaphat a szülő.

Magyarország jelenleg nem tárgyal F-35-ös amerikai vadászrepülőgépek beszerzéséről - közölte a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor a szocialista Mesterházy Attila írásbeli kérdésére azt válaszolta: a jelenleg használt Gripenek lízingelésére 2026-ig van érvényes szerződés, így nem tárgyalnak új eszközök beszerzéséről.

Jövő csütörtökön tárgyal Brüsszelben Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság új elnökével Orbán Viktor miniszterelnök. A miniszterelnök sajtófőnökének közlése szerint a megbeszélésen egyeztetnek az ősszel megalakuló új uniós végrehajtó testület magyar biztosáról, és várhatóan szó lesz a migrációról és a következő hétéves uniós költségvetésről is.

Német lapértesülés szerint egy kelet-európai politikus kaphatja majd meg a jogállamiság ügyeket a következő Európai Bizottságban. A Süddeutsche Zeitung bizottsági értesülésekre hivatkozva azt írja, hogy Ursula von der Leyen így igyekszik csökkenteni a feszültséget Brüsszel és a visegrádi négyek között. Lehetséges jelöltként tartják számon a lett Valdis Dombrovskist, a távozó Európai Bizottság egyik alelnökét.

A szokásosnál korábbi kiérkezést javasol az utasoknak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a nyári csúcs tetőzése miatt a Budapest Airport. Július végén és augusztus elején a két nagyszabású sportesemény, a Maccabi Európa Játékok és a Formula-1 Magyar Nagydíj mellett több nyári fesztivál is lesz a fővárosban és az országban. A tájékoztatás szerint nem lesz ritka a napi ötvenezret meghaladó utasszám. A járat indulása előtt több órával le lehet adni a bőröndöket.

Bulgárián, Magyarországon és Szerbián át vezet majd a Török Áramlat gázvezeték második szála Európa felé - jelentette ki az orosz energiaügyi miniszter. Alekszandr Novak Törökországban, a kormányközi vegyes bizottság ülésén beszélt arról, hogy a vezetéket nem Görögország felé építik meg. Az első, a török belső piacra irányuló vezetéken jövőre indul el a gáz. Lapértesülés szerint Magyarországra 2021-től szándékoznak gázt szállítani a Török Áramlaton keresztül.

Ukrajnában a végleges eredmény szerint is abszolút többséget szerzett Volodimir Zelenszkij elnök pártja az ukrán választásokon. A Nép Szolgája pártnak összesen 254 képviselői helye lesz a 450 fős törvényhozásban. Öt párt küldhet képviselőket a kijevi parlamentbe, a második legjelentősebb erő a Moszkva-barát politikusokból álló, Viktor Medvedcsuk által irányított párt 43 mandátummal. Julija Timosenko volt kormányfő pártja 26, a Petro Porosenko volt elnök vezette Európai Szolidaritás 25 képviselőt küldhet a parlamentbe.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×