Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
324.68
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Orbán Viktor: Európában egyre inkább a regionális együttműködésre kell figyelni - a nap hírei

A Fidesz-KDNP EP-delegációjának vezetője arra számít, hogy fontos területet irányíthat majd Trócsányi László uniós biztos-jelölt. A regionális együttműködés fontosságát hangsúlyozta a magyar kormányfő és az észt miniszterelnök-helyettes. Az első fél évben az éves előirányzat 39,1 százalékát érte el az államháztartás hiánya. A nap legfontosabb hírei július 8-án.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője arra számít, hogy a térség és az ország szempontjából fontos területet irányíthat majd Trócsányi László, a magyar kormány uniós biztos-jelöltje. Deutsch Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte: az Európai Bizottság élére jelölt Ursula von der Leyen német védelmi miniszter a jövő héten megkapja a szükséges többséget az Európai Parlamentben. Hangsúlyozta: ha ez mégsem történne meg, az unió működőképességét is veszélyeztetné.

Európában egyre inkább a regionális együttműködésre kell figyelni az ideológiai törésvonalak helyett – hangsúlyozta a magyar kormányfő és az észt miniszterelnök-helyettes. Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta Mart Helmet, a megbeszélésen a nemzetek tisztelete, a keresztény kultúra megőrzése, a határok védelme és a migráció elleni fellépés is szóba került.

A kettős mérce kizárásának és a tisztességes eljárásnak a fontosságáról beszélt a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárásban az uniós kapcsolatokért felelős államtitkár. Varga Judit Helsinkiben tárgyalt a közösség soros elnökségét ellátó Finnország vezető politikusaival. Az északi ország már korábban jelezte, hogy tovább kíván lépni a Magyarország ellen folyó eljárásban.

Az első fél évben az éves előirányzat 39,1 százalékát érte el az államháztartás hiánya – közölte Pénzügyminisztérium. A tárca szerint az év egészére továbbra is reális és elérhető a GDP arányában meghatározott 1,8 százalékos hiánycél, miközben az államadósság-mutató is tovább csökken.

Idén először szerveztek Erzsébet-tábort 1-es típusú diabétesszel élő gyerekeknek. Novák Katalin családügyi államtitkár elmondta: 300-an ottalvós, százan pedig napközis táborban tölthetnek el egy-egy hetet. A táborok szervezése a kezelőorvosok és a diabétesz centrumok bekapcsolódásával zajlik.

A főváros 13 kerületében 181 földút kap szilárd burkolatot a budapesti útépítési program első ütemében – közölte a főpolgármester. Tarlós István megismételte, hogy a tervek szerint 4 éven belül az összes budapesti belterületi földutat leaszfaltozzák.

Csaknem 36 milliárd forinttal támogatja környezetbarát buszok beszerzését a kormány a következő tíz évben. Kaderják Péter energiaügyi államtitkár azt mondta: a számítások szerint 1290 új busz állhat üzembe.

Már az első próbahónapban több ezer mobiljegyet vásároltak az utasok a fővárosban. A Budapesti Közlekedési Központ és a Nemzeti Mobilfizetési szolgáltató szerződése alapján a 100E reptéri buszjáratra lehet mobilapplikáción keresztül jegyet venni. A tesztüzem célja, hogy a közeli jövőben elindulhasson a főváros teljes közösségi közlekedését lefedő új mobiljegyvásárlás.

A 41. helyen áll a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education friss rangsorában. A részben hallgatói felmérések, részben az egyetemi adatszolgáltatások és statisztikák alapján összeállított listán 258 európai, ezen belül 4 magyar egyetem szerepel. A Semmelweis Egyetem a rangsor 4 vizsgált területe közül az oktatási környezet szempontjából érte el a legjobb eredményt.

Az Európai Unió a jövőben is támogatni fogja Ukrajnát, és fenntartja az Oroszországgal szemben elrendelt szankciókat.Erről biztosították a közösség vezetői ukrán tárgyalópartnereiket a Kijevben tartott tárgyalásokon.

Görögországban letette a hivatali esküt az új kormányfő. Kiriákosz Micotákisz pártja a jobboldali Új Demokrácia vasárnap megnyerte a parlamenti választásokat, a voksok csaknem 40 százalékával. Az új kormányfő a választási kampányban azt ígérte, hogy csökkenti az adókat, és Görögországot pedig még inkább befektetésbaráttá teszi.

Irán megkezdte a megengedettnél magasabb fokon dúsított urán előállítását. Teherán a 2015-ös atomalkuban vállalt más kötelezettségek hatvan napon belüli felfüggesztését is kilátásba helyezte, ha a többhatalmi szerződést aláíró kormányok nem segítenek neki kivédeni az amerikai szankciókat.

Hatalmas vihar pusztított az amerikai fővárosban és környékén.Washingtonra és a környező marylandi és virginiai településekre egyetlen óra alatt 180-190 milliméternyi eső zúdult, amely házakat öntött el, fákat csavart ki, az esővíz több utcán folyóként hömpölygött. Az amerikai fővárosban és környékén megbénult a közúti és vasúti forgalom.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×