Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Tóth Bertalan: nem mond le az MSZP elnöksége

Kudarcnak tekinti az EP-választás eredményét, de a párt elnöksége nem mond le - jelentette be Tóth Bertalan, az MSZP elnöke. Azt is közölte, hogy szombaton dönt a párt választmánya az egyetlen mandátum gazdájáról.

Gratulálok az ellenzéki háziverseny győztesének, a DK-nak és a Momentumnak, de ezt a választást a Fidesz nyerte meg - jelentette ki Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, miután kiderült, a Párbeszéddel közös szövetségük 6,68 százalékos eredménnyel csak a negyedik lett, és mindössze egy mandátumhoz jutott. Hozzátette azonban, hogy ennek ellenére folytatni akarják azt a reményteljes együttműködést, amely december-januárban elindult az ellenzéki pártok között.

"A szocialista párt elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy nem mond le, az önkormányzati választásokig azért fog küzdeni, hogy ez az együttműködés révén minél több településen érjünk el fordulatot" - mondta a pártelnök, és közölte, nincs bennük harag egyik ellenzéki párt irányában sem, mert "nem ennek van most itt az ideje".

A párt egy főt küld az EP-be, a személyéről szombaton az MSZP választmánya hozza meg a döntést. "Én nem veszem át a mandátumot, le fogok mondani róla, és a választmányra bízom a döntést" - közölte Tóth Bertalan, és kijlentette:

"Kudarcnak tartjuk az eredményt, de nem adjuk fel,

minden erőnkkel azon leszünk, hogy ez az ország felszabaduljon."

Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Drónokat észleltek csütörtök este a normandiai Brest kikötőjében található Ile Longue nevű katonai bázis felett, amely a francia nukleáris ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjáróknak ad otthont, a francia tengerészgyalogosok tüzet nyitottak a drónokra. Vlagyimir Putyin orosz elnök indiai látogatásán egy 70 pontos javaslatot fogadtak el Narendra Modi miniszterelnökkel. Az Egyesült Államok újra érvényesíteni kívánja dominanciáját a nyugati féltekén, erősíti katonai jelenlétét az indo–csendes-óceáni térségben, és felülvizsgálhatja Európához fűződő viszonyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×