INFORÁDIÓ 
2019. május 21. kedd
Konstantin

napinfó

a nap hírei

inforádió

Magyarország egyre szorosabbra akarja fűzni kapcsolatait a Kelettel – jelentette ki Orbán Viktor Kazahsztánban - a nap hírei

Infostart / InfoRádió

Júniustól válik elérhetővé az új magyar állampapír, a Nemzeti Kötvény. Júliustól Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója vezeti a Corvinus egyetemet fenntartó új alapítványt.

Magyarország a keleti országokhoz fűződő egyre erősebb kapcsolatok építésével akarja kihasználni azt a lehetőséget, amelyet a Kelet és a Nyugat egyensúlyának megváltozása teremt - jelentette ki a miniszterelnök Kazahsztránban. Orbán Viktor tárgyalásai után arról beszélt, hogy a magyarságnak történelmi gyökerei révén megvan a kulturális talapzata a diplomáciai és gazdasági kapcsolatok intenzívebbé tételéhez.

Júniustól válik elérhetővé az új magyar állampapír, a Nemzeti Kötvény, kizárólag a lakosság számára. Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: úgy számolnak, hogy 500 milliárd forint, vagy akár még ennél is nagyobb összeg kerülhet ebbe az új megtakarítási formába az év második felében.

A tavalyinál lényegesen kisebb lett az első negyedévi hiány. A Pénzügyminisztérium jelentése szerint az államháztartás központi alrendszere 141,9 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ez az egész évre tervezett 14 százaléka.

A Richter számára jövőben is kulcskérdésnek nevezte a nőgyógyászati portfólió bővítését Bogsch Erik, a gyógyszercég elnöke. A társaság közgyűlése után Orbán Gábor vezérigazgató az InfoRádióban sikernek nevezte, hogy a méhmióma elleni készítmény vizsgálata által okozott nehézségek ellenére sikerült szinten tartani az árbevételt, amely 445 milliárd 400 millió forint volt.

A bírói függetlenség nem abszolút és nem öncélú - mondta az Országgyűlés elnöke a magyar bírói függetlenséget garantáló törvény elfogadásának 150. évfordulóján. Kövér László a Parlamentben tartott konferencián úgy fogalmazott: az állam egyik sarokkövét alkotta meg az 1869. évi 4-es törvény, amely 80 évig hatott. Darák Péter, a Kúria elnöke azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon a bírák függetlenek.

Júliustól Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója vezeti a Corvinus egyetemet fenntartó új alapítványt - közölte az innovációs miniszter. Palkovics László februárban jelentette be, hogy a jövőben az állam által létrehozott vagyonkezelő alapítvány veszi át a Corvinus fenntartását.

Törvényjavaslatot nyújt be az MSZP-Párbeszéd, annak érdekében, hogy a magyar hatóságok nyilvánosságra hozzák az Európai Csalás Elleni Hivatal jelentéseit. Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője a Legfőbb Ügyészség székháza előtt azt mondta: Magyarországon összességében a korrupció miatt elveszett pénz meghaladja az évi 500 milliárd forintot.

A kisebb nyugdíjakat az átlagosnál nagyobb értékben növelő, differenciált emelést sürget a Jobbik. A párt alelnöke úgy vélte: GDP-arányosan Magyarország az uniós átlagnál kisebb mértékben költ az idősek juttatásaira. Gyüre Csaba arról beszélt: a nyugdíjasok több mint 30 százaléka 100 ezer forintnál kevesebből kénytelen megélni.

A krízishelyzetben lévő kórházak adósságának rendezését követeli a kormánytól a Demokratikus Koalíció. László Imre, a párt egészségügyi szakpolitikusa azt mondta: március végére már megközelítette a 30 milliárd forintot a magyar kórházak lejárt adósságállománya.

Az erős Európa, a migráció kezelése és a teljes határőrizet is szerepel az Európai Néppárt választási csúcsjelöltjének választási programjában. Manfred Weber összehangolná a terrorizmus elleni küzdelmet és az Europol létszámát duplájára növelné. Emellett javaslatot tett egy újfajta jogállamisági mechanizmus megalkotására, amely minden uniós tagállamban ellenőrizné az igazságszolgáltatást, a sajtószabadságot és a korrupció elleni harcot.

A skót miniszterelnök szerint 2021-ig ismét népszavazást kell tartani a függetlenségéről, ha Skóciát akarata ellenére kiléptetik az Európai Unióból. Nicola Sturgeon, az országrészt kormányzó Skót Nemzeti Párt vezetője hangsúlyozta: lehetővé kell tenni, hogy a skótok választhassanak az uniós tagság megszűnése, illetve a független, európai nemzetként élő Skócia között.

Srí Lankán lemondásra szólította fel a védelmi minisztert és az országos rendőrparancsnokot az államfő. Előzőleg a parlament elnöke vádolta meg azzal a hírszerzési vezetőket, hogy nem tettek semmit a vasárnapi merényletsorozat megakadályozásáért, jóllehet figyelmeztetést kaptak az indiai titkosszolgálattól.

Ugyanazon a napon, október 10-én jelentik be az idei és a tavalyi irodalmi Nobel-díjasokat is - közölték a szervezők. 2018-ban az akadémiát megrázó szexuális zaklatási és kiszivárogtatási botrány miatt halasztották el az elismerés átadását.

A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018