Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A francia elnök szerint Európa mai állapotában nem tud megbirkózni a kihívásokkal - a nap hírei

A brit miniszterelnök szerint egy új kormányfővel sem lennének könnyebbek a Brexit tárgyalások. A szegénységben élőkért emelte fel szavát a pápa.

A francia államfő szerint Párizsnak és Berlinnek új fejezetet kell nyitnia Európa történetében, mert az unió a mai állapotában nem tud megbirkózni az előtte álló kihívásokkal. Emmanuel Macron a német szövetségi parlamentben elmondott beszédében hangsúlyozta: ki kell alakítani a demokratikus európai szuverenitást, ami azt jelenti, hogy minden tagállamnak le kell mondania nemzeti szuverenitása egy részéről. Angela Merkel német kancellár a francia elnökkel folytatott megbeszélés után kiemelte: a két országnak mindent meg kell tennie Európa örökségének védelméért és a közösség megújításáért.

A brit miniszterelnök szerint nem könnyítené meg a Brexit feltételeiről szóló tárgyalásokat egy új kormányfő és vezető a kormányzó Konzervatív Párt élén. Theresa May a Sky News-nak adott interjúban elmondta: tudomása szerint nem gyűlt össze a szükséges számú kérvény az ellene tervezett bizalmatlansági szavazás kiírásához.

A várakozásoknak megfelelően megpályázza a bajor Keresztényszociális Unió elnöki tisztségét Markus Söder. A bajor miniszterelnök a tartományi közszolgálati médiatársaságnak elmondta: számos CSU-tag kérésének eleget téve készen áll a párt szolgálatába állni. A CSU távozó vezetője, Horst Seehofer pénteken jelentette be, hogy január 19-re rendkívüli kongresszust hív össze, amely megválasztja a párt új elnökét.

A szegénységben élőkért emelte fel szavát a pápa. A katolikus egyházfő a szegények világnapja alkalmából a római Szent Péter-bazilikában bemutatott misén a megszületni nem engedett, vagy éhező, háborús övezetekben élő gyerekekre, a magukra hagyott idősekre és a menekülni kényszerülő emberekre hívta fel a figyelmet. Ferenc pápa tavaly vezette be az egyházban a szegényeknek szentelt világnapot.

Legkésőbb keddre részletes jelentést kap arról az amerikai elnök, hogy ki állhat a szaúd-arábiai ellenzéki újságíró meggyilkolása mögött. Donald Trump szerint elhamarkodott a CIA értékelése, miszerint a legvalószínűbb, hogy a szaúdi trónörökös adhatott parancsot a gyilkosságra, ugyanakkor nem zárta ki ezt a lehetőséget.

Azonosította a máltai újságíró-gyilkosság értelmi szerzőit a rendőrség - írta a Sunday Times of Malta. A rendőrség egyelőre nem kommentálta a lapértesülést. A balközép kormány korrupciós ügyeivel foglalkozó újságírónőt a gépkocsijába rejtett pokolgép ölte meg tavaly októberben. A gyilkosság végrehajtásával gyanúsított három férfi a hatóságok szerint megrendelésre hajtotta végre a merényletet.

Elsősorban Kína és az Egyesült Államok nézeteltérései miatt zárónyilatkozat elfogadása nélkül ért véget az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés csúcstalálkozója. Ilyenre még nem volt példa a 21 tagországot számláló szervezet történetében.

Lemondásra szólította fel a Gruevszki-ügy miatt a külgazdasági és külügyminisztert a Párbeszéd. Barabás Richárd, az ellenzéki párt szóvivője azt mondta: több napja nem tudni, hogy a volt macedón miniszterelnök miért és milyen körülmények között jött Magyarországra, a magyar kormány pedig miért asszisztál a meneküléséhez.

A légszennyezettség csökkentésére vár lépéseket a kormánytól az LMP. Ungár Péter országgyűlési képviselő kiemelte: Magyarországon drámaiak a légszennyezettségi adatok, és emiatt kötelezettségszegési eljárás is indult. A WHO adatai szerint Magyarország a légszennyezettség szerinti rangsorban jelenleg hátulról a 17.

Nemzetközi díjat nyert az Ujhelyi István szocialista Európai Parlamenti képviselő által mentorált InterRail-program. A legjobb újító kezdeményezés nevű elismerést Bécsben adták át. A díjat az ausztriai székhelyű Politikai Innovációs Intézet alapította és egy ezer fős zsűri itélte oda.

Értékes festményt találtak elásva Romániában holland állampolgárok. Román sajtóértesülés szerint vélhetően a rotterdami műcsarnokból román műkincsrablók által 2012-ben ellopott 7 nagy értékű festmény egyikéről, Picasso Harlequin fej című alkotásáról van szó.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×