eur:
393.79
usd:
368.81
bux:
66001.62
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Már megtelt panaszos levelekkel a postaláda

Már a tanévkezdés második napján megtelt panaszos levelekkel az oktatási jogok biztosának postaládája. Aáry Tamás Lajos az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, úgy látja, továbbra sincs bizalom az iskolákban. Szerinte a politikának van, a pártpolitikának azonban nincs helye az iskolában.

Bár Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztere az országos tanévnyitón azt mondta, hogy nő a bizalom az iskolák iránt, az oktatási jogok biztosa ezt nem így látja.

A három éve a közoktatást átható bizalmatlanságról nyilatkozó Aáry Tamás Lajos vasárnap az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: továbbra sem érzékel változást.

„A helyzet nem nagyon változott, és nem is nagyon volt, amitől változzon. Hiszen a kormány belekezdett a különleges oktatási reformba, ahol egyszerre nyúlt két dologhoz. Belenyúlt az oktatás módszerébe, kereteibe, de belenyúlt a formájába is, hiszen más előmeneteli rendszert írt elő, más bent tartózkodási időt írt elő, más a fenntartója. Azt látom, hogy az oktatási szereplők attól bizalmatlanok, hogy nem látják a stabilitást” - fogalmazott az oktatási jogok biztosa.

Aáry Tamás Lajos hozzátette: az iskolák élete a bizonytalanságok miatt továbbra is konfliktusokkal terhelt. Ezt mutatja az is, hogy már a tanévkezdés második napján nagyon sok panasz érkezett a hivatalába.

„Az e-mail levelesládánk tele van panaszokkal. Egészen döbbenetes ez szeptember 2-án"

- mondta. 

"Egész egyszerűen az történt, ami korábban soha. Legalább az első napokban, hetekben, egy hónapig nem szoktak idegesek lenni az emberek, de ma már azok. Az egyik panasz arról szól, hogy a másodikos kisgyerek megkapta az órarendjét, és heti három alkalommal nulladik órája van 7 órától. Ilyenkor telefonon felhívjuk az igazgatót, a tankerületi igazgatót, megkérdezzük, hogy mi történt. Azt tanácsoljuk, hogy üljenek le, beszéljék végig” - mondta Aáry Tamás Lajos.

Az oktatási jogok biztosa szerint a konfliktusos helyzetek többsége általában könnyen megoldható, ezért azt javasolja, hogy bármennyire is méltánytalannak érez a szülő egy-egy helyzetet, üljön le a pedagógusokkal vagy az iskola vezetésével egyeztetni, illetve nézze meg azt is, hogy talál-e más intézményekben jó megoldást.

„A politika jelen lehet az iskolában”

A politikának van, a pártpolitikának azonban nincs helye az iskolában - mondta az InfoRádióban az oktatási jogok biztosa, a legfontosabb pedig, hogy senkit ne kényszerítsenek véleménye elmondására vagy el nem mondására.

„A politika jelen lehet az iskolákban, a kérdés ugyanis nem ez, hiszen a gyerekeinket szeretnénk demokráciára nevelni.”

- Aáry Tamás Lajos ezt arra válaszolva fejtette ki, hogy idén több iskolában szervezett megmozdulás – köztük például a kockás inges mozgalom vagy a ne menj suliba akció – várt kényes kérdésekben döntést a diákoktól vagy szüleiktől.

„A politika ott lehet az iskolában, a pártpolitika vagy a kampány ne legyen bent. A gyerekeinket szeretnénk demokráciára nevelni: diákönkormányzataik vannak, joguk van az igazgatóval megbeszélni a dolgaikat. Ezek a politika, vagy a politika művelésének különböző formái. Ennek helye van az iskolában” - jelentette ki Aáry Tamás Lajos.

Az oktatási jogok biztosa szerint a határokat máshol kell meghúzni.

„Sőt, egy politikus is bemehet egy iskolába. Állami iskoláról lévén szó, ellenőrizheti, hogy hogyan használják fel a pénzeket. Nincs ezzel semmi baj. De ne álljon a katedrához tanítani, ne vegye át a tanár szerepét” - mondta a biztos.

Kijelentette: „a különböző tiltakozó akcióknak pedig helyük van, az a lényeg, hogy nem érhet hátrány senkit, aki elmondja a véleményét, de olyat sem, aki nem mondja el a véleményét. Nem lehet kényszeríteni senkit arra, hogy az iskola falai között mondjon valamit, vagy ne mondjon valamit.”

Aáry Tamás Lajos úgy fogalmazott: a közoktatásban a jogszabályok által előírt szereplőknek kötelező részt venniük, ezért kényes kérdés az, hogy ebben a körben létrehoznak-e olyan helyzetet, amelyikben bármelyik szereplő kénytelen mondani, viselni, vagy esetleg nem viselni valamit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×