Infostart.hu
eur:
355.8
usd:
312.71
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Bruck Gábor feljelenti a BKV volt vezérigazgatóját

Jogi lépést tesz rágalmazásért Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója ellen Bruck Gábor, a Sawyer-Miller Group nevű PR-cég vezetője, mert szerinte a jelenleg házi őrizetben lévő Antal hamisan állította egy interjúban, hogy Demszky Gábor nyomására még több megbízást kaptak.

Bruck Gábor vasárnap az MTI-nek kijelentette: egy élő szerződése van a BKV-val, amely a 4-es metró kommunikációjával kapcsolatos, ezt egy Brüsszel által is jóváhagyott közbeszerzésen nyerte el, jóval Antal Attila megbízatása előtt.

A Magyar Nemzet szombaton közölt interjút Antal Attilával. Ebben Antall azt mondta az őt kérdező újságírónak, hogy Demszky Gábor főpolgármester kérésére bővítették ki a PR-cég szerződését, így több megbízáshoz juttatva azt.

Bruck Gábor úgy reagált, hogy egyetlen szerződést sem kötött a BKV-val Antal Attila vezérigazgatósága alatt. Tíz év alatt egyetlen kisebb szerződést kötöttek, de azt később. Ez egyszeri, kisösszegű és már lejárt szerződés, amely teljesült.

A kommunikációs szakember megjegyezte azt is, hogy Demszky Gábornak a 90-es években, 12 évvel ezelőtt volt a kampányfőnöke. "2000 óta lényegében nem dolgozom fővárosi cégeknek, és szándékosan" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×