Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Titkolózott egy ápoló, gócponttá vált egy szlovákiai idősotthon

Egy idősotthon öt alkalmazottjánál és 42 lakójánál mutattak ki pozitív eredményt a koronavírus-tesztek a szlovákiai Bazin városában.

A fertőzést feltehetően az egyik ápoló terjesztette, aki eltitkolta, hogy korábban Olaszországban járt szabadságon. A rendőrség izolálta a gócponttá vált otthont a külvilágtól, azon belül pedig elkülönítették a fertőzött lakókat a többiektől.

A bazini idősotthon lakói közül hét személyt ápolnak a Pozsonyi Egyetemi Kórházban. Az egyik pácienst mesterségesen kell lélegeztetni, hárman stabilizált állapotban vannak, állandó orvosi megfigyelés alatt – tudatta a kórház szóvivője. A szóvivő elmondta, hogy ez az állapot bármikor megváltozhat, tekintettel a betegek előrehaladott korára.

A bazini idősotthon üzemeltetője Pozsony megye önkormányzata. Juraj Droba megyeelnök közölte, a személyzet tagjai közül azok, akik nem fertőződtek meg, a következő napokban nem mennek haza, ők is ott alszanak majd az épületben a bentlakókkal, akiket időközben elkülönítettek, mindegyikük külön szobát kapott. Marek Krajčí egészségügyi miniszter kijelentette, minden jel arra utal, már napokkal ezelőtt megjelentek egyeseknél a Covid-19 tipikus tünetei.

Bazin polgármestere válságstábot hívott össze.

Az épület köré védőzónát vontak, és korlátozzák a ki- és belépést a létesítménybe. Kedd reggeltől koronavírustesztnek vetik alá a városi rendőröket és a gondozói szolgálat, valamint a szocilás osztály alkalmazottait – mondta a polgármester.

Az esetre Igor Matovič miniszterelnök a facebookon reagált. Szlovákia újdonsült kormányfője ragaszkodik a lehető legszigorúbb szabályok betartásához, ami nemcsak politikai partnereit, hanem saját szavazótáborát is megosztja. Nem beszélve arról, mennyi bírálatot kap Matovič a kommunikációja miatt. A bazini idősek otthonában történt eset után azt kérdezte követőitől a Facebookon, hogy milyen büntetést érdemel az az ember, aki egy idősotthon lakóit gondozza, és eltitkolja, hogy Olaszországban volt kirándulni. Egyes követői bűncselekményt emlegetnek, mások lincselésre szólító felhívásnak tartják a miniszterelnök bejegyzését.

A bazini idősotthonban felfedezett gócponttal együtt 816-ra emelkedett a fertőzöttek száma Szlovákiában. A betegségből eddig 107 személy gyógyult ki, és 2 halálos áldozatot követelt a járvány. Az összes elvégzett teszt száma lassan eléri a 28 ezret.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×