Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.42
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Lucz Dóra a női kajak egyesek 200 méteres versenyének előfutamában a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán  2021. augusztus 2-án. Lucz Dóra bejutott a középfutamba.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Lucz Dóra nem került dobogóra

Hatodik lett a magyar kajakozó 200 méteren az első tokiói döntőben.

A hátszeles versenyen Lucz Dóra végig a középmezőnyben haladt és hatodikként ért a célba.

A számot az új-zélandi Lisa Carrington nyerte nagy fölénnyel, így megvédte címét. Mögötte a spanyol Teresa Portela és a dán Emma Jörgensen végzett a második és harmadik helyen.

"Köszönöm mindenkinek a szurkolást. Nem mondom, hogy felhőtlenül boldog vagyok, mert lehetett volna jobb is, de próbáltam minél jobbat kihozni a körülményekből, és küzdeni az utolsó centiméterig" - mondta a magyar kajakozó, akiben marad egy kis hiányérzet, és idő kell, amíg feldolgozza a történteket, de büszke arra, hogy olimpián képviselhette a magyar színeket.

A B döntőben Kárász Anna a hetedik helyen ért célba, összesítésben 16. lett.

Az Adolf Balázs, Fejes Dániel duó harmadik helyen végzett a B döntőben, így 11. lett kenu kettes 1000 méteren a tokiói olimpián. A számot a kubai páros nyerte.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×