eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
A bronzérmes Halász Bence a férfi kalapácsvetés döntője után a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 20-án.MTI/Illyés Tibor
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Halász Bence: "jövőre még fényesebb érem legyen"

Olimpiai, világ- és Európa-bajnokként szeretné zárni pályafutását a kalapácsvető Halász Bence, aki a budapesti világbajnokságon bronzérmes lett. Felkészülését az év első hónapjaiban több probléma is nehezítette.

"Rendkívül sokat kaptam a szurkolóktól, ezt méterben próbáltam visszaadni nekik, helyezésben, érmekben. Azt hiszem, egész jól sikerült ez a döntő. Nagyon stresszes volt a kvalifikáció, hiszen hatalmas nyomás nehezedett rám. Nagyon szerettem volna bejutni a döntőbe, és amikor az első dobással túldobtam a selejtező szintet, onnan egy hatalmas kő esett le a vállamról, a szívemről. Úgy tudtam bejönni a döntőre, hogy sikerült élvezni a versenyt" – mondta az InfoRádióban Halász Bence világbajnoki bronzérmes kalapácsvető a hétfő délutáni eredményhirdetés előtt.

A kalapácsvető maga is úgy véli, látszódott az első dobásából, a reakcióiból, hogy élvezi a versenyt, és itt jött be, hogy mennyi "plusz erő" érkezett a nézőktől, hiszen az volt a taktikája, hogy elsőre a 78-79 méter legyen meg, mert utána még lehet ötször próbálkozni. Ehhez képest az első kísérlet majdnem 81 méteres lett, ami méterekben nagy különbség.

A verseny alatt úgy tűnt, akár fényesebb érem is lehet ebből, Halász Bence szerint is reális volt ez. "Abszolút nem vagyok csalódott, sőt, nagyon örülök annak, hogy ilyen erős mezőnyben fel tudok állni a dobogóra. Nagyon szoros volt így is a verseny, 40 centi ilyen távolságban azt hiszem, nem egy nagy különbség" – mondta, hozzátéve, hogy lehetett volna jobb eredménye is, de nincs miért búslakodnia, mert amilyen sorozatot produkált, az magáért beszél.

"Mindenemet kiadtam a pályán, most ez bronzéremre volt elég. Tovább fogok küzdeni azért, hogy ez a jövőben még fényesebb érem legyen"

– jelentette ki.

A riválisok nem verhetetlenek ráadásul a lengyelek egyre idősebbek lesznek, a következő években kimennek a világ elitjéből, de "abszolút nem lehet leírni őket". Hiába voltak nehézségeik, mindkét lengyel versenyző 80 méter fölött dobott, és ez "rendkívül nagy teljesítménynek számít". "Mindenki verhető, senki nem mehet biztosra abban, hogy ő fog nyerni" – tette hozzá Halász Bence.

Út a világbajnokságig

Halász Bence az atlétikai vb-t megelőző időszakról azt mondta, "minden nagyon sínen volt" egészen január első hetéig, amikor egy szerencsétlen balesetben elszakadt a kalapács, és megsérült. A felépülés nem ígérkezett olyan hosszúnak, mint amilyen végül lett: másfél-két hónapig szenvedett vele, mire teljesen rendbe jött. Ezután érthetetlen módon elkezdett fájni a jobb válla, pedig azzal nem történt semmi. Egy-másfél hónap volt mire helyrejött, ráadásul közben beteg is volt. Így a január, február, március, április nehézségekkel telt, a május-június pedig ráment arra, hogy visszaépítse magát. "Habár edzettem a sérülések és betegségek közben, nem tudtam teljes értékű munkát végezni" – emlékezett vissza a sportoló.

Budapest, 2023. augusztus 20.
A későbbi bronzérmes Halász Bence a férfi kalapácsvetés döntőjében a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 20-án.
MTI/Derencsényi István
A későbbi bronzérmes Halász Bence a férfi kalapácsvetés döntőjében a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 20-án. MTI/Derencsényi István

Halász Bence csak az utóbbi egy-másfél hónapban látta meg a fényt az alagút végén: a döntő pillanat az volt, amikor Budapestre jött edzőtáborba. "Akkor dőlt el szerintem az, hogy a világbajnokságon jól fogok tudni szerepelni, hiszen meg tudtunk ismerkedni a stadionnal, és olyan formába tudtam lendülni, ami kitartott idáig" – jelentette ki. A szakmai stábbal megállapították, hogy szinte minden héten fejlődött fél métert az országos bajnokság óta."Itt vagyunk a mai nap, amikor tényleg azt mondhatom, ki merem mondani, hogy 81 métert dobtam".

A párizsi olimpiára ezzel a szerepléssel Halász Bence már biztosította a kvótát, így nyugodtan, szabadon készülhet az olimpiára és az Európa-bajnokságra. Az elkövetkezendő hetekben még lesz három versenye Magyarországon, utána szeptember közepétől október közepéig tart egy pihenőt, amikor könnyebben edz, utána viszont teljes gőzzel elkezd készülni a jövő évi versenyekre.

Miliő a budapesti stadionban

Halász Bence elmondása szerint "szavakkal leírhatatlan", miként érezte magát a vasárnapi verseny közben. "Aki nem a küzdőtéren volt hazai versenyzőként, az is szerintem extázisban tombolt a lelátón. A nézőknek nagyon hálás vagyok, amit tettek a sportolókért, nélkülük ez nem mehetett volna végbe" – mondta.

A sportoló azt is elárulta, amikor az utcán megy, és látja magát a plakátokon, becsukja a szemét, mert ő inkább inkább "háttérmunkás", nem igazán szeret a középpontban lenni. "Megpróbálok olyan ember maradni, mint amilyen régen voltam: barátságos, kedves, visszafogott. Mindenkinek szívesen állok rendelkezésére és remélem, hogy nem csak engem, hanem az atlétikát is egyre többen megszeretik majd emiatt" – jelentette ki.

A bronzérmes Halász Bence a férfi kalapácsvetés döntője után a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 20-án.
MTI/Derencsényi István
A bronzérmes Halász Bence a férfi kalapácsvetés döntője után a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 20-án. MTI/Derencsényi István

"Nagyon örülök, ha úgy gondolják az emberek, hogy sztárként zárom ezt a világbajnokságot. Mégis megpróbálok ugyanolyan szerény alföldi gyerek maradni, mint ami eddig voltam. A célkitűzéseimen ez nem változtat, úgy szeretném majd befejezni a kalapácsvetést, mint olimpiai, világ- és Európa-bajnok" – zárta gondolatát a világbajnoki bronzérmes kalapácsvető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×