INFORÁDIÓ
2021. szeptember 27. hétfő
Adalbert

bayern münchen

rb leipzig

julian nagelsmann

Gulácsi Péterrel, az RB Leipzig kapusával kezet fog Julian Nagelsmann, a csapat vezetőedzője (j), miután a Leipzig győzött a Werder Bremen ellen a német első osztályú labdarúgó-bajnokság 2020. december 12-i mérkőzésén Lipcsében.

A világ legdrágább edzője érkezik a Bayernhez, akit a magyarok is kedvelnek

Infostart

A hír önmagában nem meglepő: az edzőt váltó Bayern München a legtehetségesebbnek tartott német futballtrénert, az előző idényben a Bajnokok Ligája elődöntőjében is szereplő, a 2020–2021-es szezonban a bajor rekorderbajnok legnagyobb hazai riválisánál dolgozó szakembert szerződteti utódnak. Ugyanakkor az mégis csak példátlan a modern időkben, hogy egy (addigra már…) 34 éves edző veszi át a Bayern München irányítását: Julian Nagelsmann.

Nagelsmann bajor, Münchentől nagyjából ötven kilométernyire, Landsberg am Lechben született, rövid játékos-pályafutását is a szövetségi állam klubjaiban, elsősorban az 1860 Münchenben és az Augsburgban töltötte. Mindössze húszévesen visszavonulásra kényszerítette egy sérülés.

Akkoriban veszítette el az édesapját.

A futballban keresett megnyugvást, edzői tanulmányokat folytatott. Ezzel párhuzamosan először az Augsburg ifjúsági csapatánál kapott munkalehetőséget, de alighanem még többet ért, hogy egykori edzője, Thomas Tuchel bevonta a stábjába, megbízta az ellenfelek feltérképezésével. Egyikük sem gondolta, hogy 12 évvel később, 2020 augusztusában ellenfelek lesznek vezetőedzőként a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Nagelsmann később az 1860 korosztályos csapatánál dolgozott, mígnem 23 évesen a Hoffenheimhez került. Hat éven keresztül ott is a korosztályos csapatoknál ügyködött, s közben elvégezte a korábbi legendás edzőről, Hennes Weisweilerről elnevezett akadémiát, majd

2016 nyarán, 29 évesen, minden idők legfiatalabb vezetőedzője lett a Bundesligában.

Három éven keresztül irányította a Hoffenheimet. Mielőtt átvette a csapatot, az a tizenötödik helyen zárta a 2015–2016-os idényt. Nagelsmann-nal az első idényben negyedik, a másodikban harmadik lett, közben megválasztották az Év edzőjének Németországban. A harmadik év gyengébben sikerült (9.), de mindazonáltal jobb, mint 60 százalékos győzelmi mutatóval zárt.

Ugyancsak három idényen át vezette-vezeti az RB Leipziget, amellyel előbb kétszer harmadik lett, idén pedig nagyon jó esélye van a második helyre, s versenyben van még a német kupában, a DFB Pokalban is. 2020-ban bejutott csapatával a BL-elődöntőbe.

Budapest, 2021. március 10.
Julian Nagelsmann, az RB Leipzig vezetőedzője a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében játszott FC Liverpool-RB Leipzig visszavágó mérkőzésen a Puskás Arénában 2021. március 10-én. A Liverpool 2-0-ra győzött és 4-0-s összesítéssel továbbjutott.
MTI/Koszticsák Szilárd
Julian Nagelsmann, az RB Leipzig vezetőedzője a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében játszott FC Liverpool-RB Leipzig visszavágó mérkőzésen a Puskás Arénában 2021. március 10-én MTI/Koszticsák Szilárd

Egy ideje már hírlett, hogy nem tölti ki eredetileg 2023-ig kötött szerződését Lipcsében, akadtak angliai megkeresései (elsősorban a Tottenhamtől, de beszéltek a Manchester Unitedről is), de a pletykák szerint a Bayern hívására várt. Megérkezett,

ő pedig igent mondott: ötéves (!) szerződést kötött a müncheniekkel.

Korábban jellemző volt, hogy a Bayern megpróbálta megszerezni (többnyire sikerrel) a vetélytársak legjobb játékosait – egy időben a Borussia Dortmund kerete számított különösen vonző vadászterületnek –, most az első számú rivális edzőjét igazolta le a nyáron távozó, s minden bizonnyal a szövetségi kapitányi posztra kerülő Hans-Dietrich Flick helyére. Három éve Niko Kovač azt követően került az Eintracht Frankfurttól a Bayern kispadjára, hogy csapatával megnyerte a bajorok elleni kupadöntőt, de ő korábban játszott is a Bayernben. Nagelsmann először csatlakozik majd pályafutása során az FC Bayern Münchenhez.

Elképesztő pénzért: a bajor szuperklub 30 millió eurót fizet a lipcseieknek, hogy elengedjék Nagelsmannt. Ez Bundesliga-rekord, de más ligában sem volt hasonlóra példa. Az eddigi legmagasabb összeg, amelyet a Bayern egy edzőért kifizetett, 2,2 millió euró volt, éppen Niko Kovačért. A világrekordot – mostanáig – a portugál André Villas-Boas tartotta, 2011-ben a Chelsea 15 millió eurót adott az elengedéséért az FC Portónak. Érdekes, hogy AVB akkor éppen úgy 33 éves volt, mint most Nagelsmann.

A fiatal német edzőt, aki éppen olyan gyorsan tört be Európa legjobb edzői közé, mint hajdanán José Mourinho, „Mini Mourinhónak” is becézték a hoffenheimi években.

Amikor tavaly az RB Leipzig kiejtette a portugál által dirigált Tottenhamet a BL-ből, Nagelsmann arról beszélt, hogy pályája elején nagy inspirációt adott neki Mourinho, akinek a pályakezdésében sok hasonlóságot fedezett fel az övéjével összevetve. Ugyanakkor azt is mondta,

a legnagyobb hatással Thomas Tuchel volt edzői karrierjére.

Magyar kapcsolat

Nagelsmannak eddig négy magyar válogatott játékos dolgozott a keze alatt, Szalai Ádám, Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik, aki a sérülése miatt azonban mérkőzésen még nem szerepelt nála.

A magyar nemzeti tizenegy csapatkapitánya hajdanán a Hoffenheimben dolgozott együtt Nagelsmann-nal. Egy a csakfoci.hu-nak adott interjúban mondta: „Szuper éveket töltöttünk együtt Julian Nagelsmann-nal, a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában is szerepeltünk, játékosként és emberileg is sokat adott nekem.” Az edzőnek is jó véleménye volt róla: „Ő egy nagyszerű fickó, akinek nem mindig volt könnyű dolga Hoffenheimben, de nekem mindig lendületet tudott adni. Mindig nagyon pozitív és szorgalmas volt az edzéseken, mindig kiadta magából a maximumot, sosem engedett ki. Ádám a labdarúgáson kívül is egy érdekes srác, sok mindennel foglalkozik, cégei vannak, előrelátóan gondolkodik”

Willi Orbánt így dicsérte ősszel a Manchester United legyőzése után (idézte a Nemzeti Sport): „Ezt szeretem! Nem vehető természetesnek, hogy egy játékos ilyen kevés játékidővel a lábában ilyen jó teljesítményt nyújtson. Aki ilyen módon él az esélyével, nagyon profi. Willi egy nagyon jó személyiség, akinek a jelenléte a pályán kívül is rendkívüli módon számít a csapatnak.”

Gulácsi Péter arról beszélt a Bundesliga honlapjának, hogy sokat fejlődött Nagelsmann érkezése óta: „Miután Julian Nagelsmann a klubhoz érkezett, megváltoztattuk a játékstílusunkat, így nekem is alkalmazkodnom kellett, és azt hiszem, valószínűleg ezen a területen értem el a legnagyobb fejlődést.”

Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018