Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Lemondott MÚSZ elnökségi tagságáról Rákosfalvy Zoltán

A Magyar Úszó Szövetség elnökségi tagságáról való lemondását hétfőn írásban nyújtotta be a Borkai-ügyben érintett ügyvéd.

Az úszószövetség tárgyalt volna a Borkai Zsolttal együtt szexvideón szereplő Rákosfalvy Zoltán ügyéről, de az ügyvéd nem tudott résztvenni ezen az elnökségi ülésen. Hétfőn pedig benyújtotta lemondását a MÚSZ elnökségi tagságáról.

A szövetség által nyilvánosságra hozott levélben azt írta, "az elmúlt hetekben az önkormányzati választásokkal összefüggésben ismeretlen elkövető egy hamis aatokkal létrehozott profilon, fizetett blogos hirdetések alaatt megjelentekkel súlyos bűncselekményeket követett el személyem ellen", majd hozzátette: az elkövető felkutatása és felelősségre vonása a Nyomozó Hatóság feladata.

Azt is írta, hogy meg akarja akadályozni, hogy a személye körül kialakult helyzettel együtt járó jelentős hátrányok érintsék a MÚSZ-t, ezért nyújtotta be a lemondását.

A Magyar Úszó Szövetség közölte: a továbbiakban az ügyet nem kívánja kommentálni.

Borkai Zsoltról, Győr polgármesteréről az önkormányzati választások előtt egy - magát az ördög ügyvédjének nevező - ismeretlen tett közzé az interneten fotót és videót, amelyeken a polgármester több ember, köztük Rákosfalvy Zoltán társaságában volt látható szexuális aktus közben.

Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tűzszünetet rendelt el Putyin, Moszkva után Kijevben tárgyalnak a békéről Trump emberei – Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Tűzszünetet rendelt el Putyin, Moszkva után Kijevben tárgyalnak a békéről Trump emberei – Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton elrendelte, hogy három napig szüneteltessék a Kijev elleni légicsapásokat az amerikai delegáció Moszkvába érkezésére tekintettel - jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Orosz sajtóbeszámolók szerint Steve Witkoff, Donald Trump elnöki megbízottja és Jared Kushner, az amerikai elnök veje tegnap mintegy három órán át tárgyalt Putyinnal. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton beszélt az orosz fővárosban tárgyaló amerikai küldöttekkel, akiket ma Kijevben fogad. Az ukrán elnök közölte: készek betartani a tűzszünetet a tárgyalási folyamatban érintett városokkal kapcsolatban. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi háborús fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×