Paul Aaron Scholes 1974. november 16-án Salfordban született, az MU saját nevelésű játékosa. 1993-ban tagja volt az ifjúsági FA-kupában a döntőig jutott gárdának. Abban az évben már az ifjúsági válogatottba is bekerült, igaz, csak egy mérkőzésre. Az az egy azonban az U-18 Eb döntője volt, amelyet megnyert az angol gárdával.

Első profi szerződését 1993 januárjában írta alá az Uniteddel, 1994 szeptemberében mutatkozott be a ligában. Noha nem tartozott a nagy góllövők közé, a debütálás parádésan sikerült: előbb a Port Vale ellen lőtt két gólt a Cola-Cola által támogatott Ligakupában, majd három nappal később, első bajnokiján csereként beállva, 11 perc után az Ipswich kapujába is betalált. Élete első felnőtt szezonjában hét góllal zárt, pedig csak tízszer szerepelt a kezdőcsapatban, s tizenötször csereként állt be.

A vörös hajú legény Cantona eltiltása alatt különösen nagy szolgálatokat tett a csapatnak. Nem csoda, hogy Alex Ferguson is hamar a szívébe zárta. A skót menedzser alighanem a tőle telhető legnagyobb dicséretre ragadtatta magát ifjú játékosát értékelve: "Scholes a United Dalglisha. A fiatal Kennyre emlékeztet minden megmozdulása!" - mondta.

Az angolok viszont leginkább Alan Ballhoz, az 1966-os világbajnok válogatott vöröshajú jobbszélsőjéhez hasonlítgatták. Csak még hozzáteszik, hogy Paul ráadásul tehetségesebb elődjénél.

Alex Ferguson - aki talán az összes szakember közül a legjobban ismeri játékosát - ugyanakkor azt sem titkolja, Scholesnak rengeteg lelki problémával kell megküzdenie: "Nicky Butt és ő voltak a legegyszerűbb, legcsendesebb két srác a csapatunkban. Mindketten ugyanonnan jöttek, tipikus proli környezetből. Szinte senki sem volt a futballkarrierje előtt olyan anyagi helyzetben, mint most, de nekik még hatalmasabb az ugrás. Nagyon becsülöm mindkettőjüket, mert egyáltalán nem szállt a fejükbe a dicsőség."

Scholes lassan tíz éve nősült meg, elvette gyerekkori szerelmét, Claire Froggattot. Oldhamtől nem messze, Saddleworth-ben vettek házat, távol a nagyvilág zajától. Három gyereket nevelnek, Aaront, Aliciát és Aident.

Paulnak különben jót tesz a vidéki környezet, mivel nem teljesen egészséges, asztmás eredetű problémája gyakori légzészavarokat okoz neki. Kis sprayjével szinte minden nap befújja magának a gyógyszert - még szerencse, hogy ennek az alkotói nincsenek egyetlen tiltott listán sem.

Mindazonáltal a jelek szerint a légzésproblémái egyáltalán nem zavarják a játékban, Scholesnak volt már jó pár emlékezetes mérkőzése a Manchester Unitedben is, de - eddig - a leghíresebbek válogatottbeli fellépései. Nagyon jól játszott 1997 nyarán a Tournoi de France-nak nevezett "mini világbajnokságon" (az angolok a brazilok, az olaszok és a franciák előtt megnyerték a tornát), de még annál is jobban 1999 tavaszán, az lengyelek elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

Március 27-én - Kevin Keegan kapitányi bemutatkozása alkalmával - mesterhármast vágott a Wembleyben. Az angolok 3-1-re nyertek a lengyelek ellen, nem vitás, elsősorban Scholes érdemeként. Tettének nagyságát még csak növeli, hogy az angol válogatottban előtte legutóbb Ian Wright szerzett egy meccsen három gólt, igaz, az Arsenal volt sztárja a gyengécske San Marinó-iakat tömte ki.

"Komoly" csapat ellen Gary Lineker tartotta a modernkor rekordjait: 1987-ben a törökök elleni Eb-selejtezőn, 1986-ban a lengyelek elleni világbajnoki mérkőzésen Mexikóban ért el mesterhármast. (Később, 2001-ben Michael Owen is hármat lőtt - az egy évvel később vb-ezüstérmet nyerő németeknek!)

Scholesszal madarat lehetett volna fogatni a Manchester 1999-es, májusi nagy menetelése után, a kupadöntőben ráadásul ő még góllal is segítette a csapatot. De azt nagyon sajnálta, hogy a Bajnokok Ligája döntőjében eltiltása miatt nem játszhatott.

Jólestek neki azok a kritikák, amelyek a csapat viszonylagos gyenge produkcióját a két középső középpályás, Keane és Scholes hiányával magyarázták, ugyanakkor maradt hiányérzete. De aztán így reagált: "Sebaj, fogunk mi még úgy nyerni, hogy én is játszom...!"

Talán ennek most jött el az ideje. Sir Alex ígérete szerint Scholes a kezdő csapatban fog helyet kapni. A Főnök már két hónappal ezelőtt is megígérte neki, hogy, ha a csapat bejut a Bajnokok Ligája döntőjébe, biztosan kap legalább tízpercnyi lehetőséget a fináléban.

Akkor azonban még nem tudhatta a Vörös Ördögök mestere, hogy a hosszú sérülés után, februárban visszatért középpályása áprilisra élete talán legjobb formáját mutatja majd. Fantasztikus gólt rúgott a Barcelona elleni elődöntőben, s ezzel óriási érdemeket szerzett a továbbjutásban.

A katalánok ellen megeresztett lövése legalább annyira jellemző volt Scholesra, mint az aláírása. Amikor a labda a világbajnok Gianluca Zambrotta rosszul sikerült felszabadítása után a lábai elé került, a szurkolók szójárásában vörösesszőke hercegként emlegetett középpályás senkitől sem zavartatva lőtt 23 méterről a tehetetlen Valdés kapujába.

Néhány éve Ferguson a klub legjobb befejező játékosának nevezte Scholest, az ismét látott pontosság és virtuozitás miatt tette a kissé meglepő kijelentést. Szinte hihetetlenül hangzott az edző szájából, aki olyan csatárokkal dolgozott együtt, mint Ruud van Nistelrooy, Ole Gunnar Solskjær, Andy Cole vagy Dwight Yorke.

Scholes mégis rászolgált a Ferguson dicséretére. Immár ugyan jóval kevesebb gólt lő, mint korábban - 2003-ban 20-at szerzett az idény során - de azokat a lehető legjobbkor szerzi.

Teljesítményét jól jellemzi, hogy 2004 óta három kapitány is megpróbálta visszacsábítani az angol válogatottba. Legutóbb Fabio Capello próbálkozott nála, az olaszt az sem érdekelte, hogy Scholesy három és fél éve nem szerepelt már a háromoroszlánosok mezében.

A szerénysége, egyszerűsége miatt is legendás középpályás azonban hajthatatlan volt, 33 évesen már fontosabb számára a családja, gyerekei és természetesen a United. Mentalitását legjobban talán egy szurkolói póló feliratával lehetne a legjobban jellemezni, amely magyarul így szól: "Felkel, elmegy dolgozni, játszik, lezuhanyozik, hazamegy."