eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Gyerekek varrták a világ legjobb futball-labdáit

A világ legnagyobb sportszergyártó cége leállította pakisztáni megrendeléseit, mert hosszas vizsgálata törvénytelenségeket állapított meg. Fény derült arra, hogy a beszállító, a Saga Sports, gyerekeket dolgoztat embertelen munkakörülmények között.

Szialkot kisváros Pakisztán észak-keleti részén, néhány kilométernyire az indiai határtól. Neve szinte ismeretlen a világfutballban - pedig az utóbbi években alig akadt olyan fontos mérkőzés, amelyet ne ott készített labdával játszottak volna.

A német Der Spiegel riportja alapján kiderült, hogy a világszerte eladott futball-labdák hatvan százalékát ott varrják, körülbelül 200 cég megrendelésére.

Egy csúcsminőségű labda a későbbiekben akár száz euró körüli áron (25 ezer forintért) is elkelhet az európai piacon - aki varrja, ebből hatvan centet kap. Egy átlagos munkás három labdát készít el egy nap alatt, így napi bére, alig haladja meg a 400 forintot. Egy jól dolgozó szakmunkás évente ezer euró körül kap, ez 250 ezer forint - négyszerese a pakisztáni átlagkeresetnek.

Eddig a Nike is Szialkotban dolgoztatott, egy beszállító cégen, a Saga Sportson keresztül. Ám az amerikai cég a napokban felmondta a szerződését, miután féléves vizsgálat után kiderítette, hogy az ottani munkáltatók megszegik a különböző nemzetközi egyezményeket, gyermekeket alkalmaznak, dolgozóiknak nem biztosítják a legalapvetőbb munkafeltételeket.

A Nike megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a munkák nagy részét magánházaknál végzik - így a cég szerint fokozottan fennáll annak a veszélye, hogy ellenőrizhetetlenné válik, ki és milyen körülmények között dolgozik.

Közleménye szerint a beszállító cég téves információkat szolgáltatott a munkakörülményekről, a foglalkoztatottak köréről és a fizetésekről.

Nyilvánosságra került, hogy a Nike vizsgálatától függetlenül a Fair Labor Association (Tisztességes Munka-szövetség) is hasonló eredményekre jutott saját nyomozása alapján.

Az amerikai sportszergyártó felszólította a Sagát a szükséges változtatások megtételére, de semmi nem történt. Mostanáig. Az amerikaiak léptek: nem fognak Pakisztánban dolgoztatni.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×