Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Értékes kincset felejtettek egy vonaton, a rendőrség is segíteni próbál

A német rendőrség próbál segíteni egy idős férfinak, aki a vonaton felejtett egy eredeti Picasso-vázát.

A 76 éves férfi február 15-én Kasselből tartott Düsseldorfba, amikor átszállás közben a vasúti kocsiban felejtette a szerinte legalább 10 ezer eurót (bő hárommillió forint) érő, bagolymotívummal díszített műalkotást. Még a peronon észrevette, hogy a bevásárlószatyorban lévő kerámia a kocsiban maradt, rögtön szólt a pályaudvar személyzetének, amely értesítette a távozó szerelvény vezetőjét, de mire az elment megkeresni, a táska már eltűnt.

A 26 centiméter magas váza 1953-ból származik, a művész Bagoly-sorozatából. A rendőrség nem közölte, hogy a férfi miért utazott egy Picasso-vázával a táskájában, vagy az alkotás miként került a birtokába.

Lopás miatt nyomoznak az ügyben.

Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×