Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Erős magyar jelenlét Cannes-ban

Erős magyar jelenlét lesz a szerdán kezdődő 61. Cannes-i Filmfesztiválon. Mundruczó Kornél filmje a hivatalos versenyprogramban, Erdélyi Dániel alkotása a rövidfilmes versenyprogramban, M. Tóth Géza animációs filmje pedig a Kritikusok Hete szekcióban szerepel.

A nagyjátékfilmes programban Wim Wenderssel és Clint Eastwooddal együtt méreti meg magát Mundruczó Kornél is a Delta című alkotásával a május 14-én kezdődő mustrán. A Magyar Filmszemle fődíjas alkotásában, a Duna-deltában játszódó történetben Lajkó Félixet és Tóth Orsit láthatják a nézők - mondta az InfoRádióban Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója.

M. Tóth Géza nevét már akkor megismerhette a közönség, amikor Maestro című rövidfilmjével versenyre kelt az Oscar-díjért.

Idén az Ergo című alkotásával lesz jelen Cannes-ban, a Kritikuson Hetén, azaz a francia filmkritikusok, a hivatalos rendezvények melletti párhuzamos programján, amelynek célja az új tehetségek felfedezése. Az 1962-ben alapított rendezvény programjába idén hét rövidfilm és hét első nagyjátékfilm került be.

A rövidfilmek között versenyez Erdélyi Dániel, a 411-Z című hétperces alkotásával.

Hanganyag: Sárközi Lóránt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×