Infostart.hu
eur:
355.59
usd:
311.33
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Szuperfilmet forgat a sztárrendező

Filmet rendez Robert Harris Pompeji című könyvéből Roman Polanski. A forgatás még idén nyáron megkezdődik Olaszországban.

Roman Polanski viszi filmre Robert Harris nagysikerű regényét, a Pompejit. A történet röviddel a Vezúv időszámításunk szerint 79-es kitörése után játszódik, főszereplője pedig egy fiatal mérnök, akinek feladata, hogy a tragédiát követően helyreállítsa a Római Birodalom legnagyobb vízvezetékét.

A nagyszabású film - amelyet még a nyáron forgatni kezdenek - költségvetése 130 millió dollár (csaknem 25,6 milliárd forint).

Egymástól kaptak ihletet

Roman Polanskit elárulta: megihlette a regény, az író, Robert Harris pedig úgy nyilatkozott: rá a rendező Chinatown című filmje volt hatással, amikor a Pompeji készült.

"Nem tudok jobb rendezőt elképzelni nála, hogy életre keltse a szavaimat" - szólt a forgatókönyvet is jegyző Robert Harris elismerően Polanskiról.

Aki nem léphet be Amerikába

Roman Polanski filmjei mellett szexbotrányáról híres: az amerikai rendőrség azzal vádolja, hogy 1977-ben egy tizenhárom éves lánnyal feküdt le (az ilyen életkorban létesített szexuális kapcsolat törvényellenes) Jack Nicholson házában.

A direktor azóta nem járt az Egyesült Államokban. Nem lehetett ott 2002-ben az Oscar-gálán sem, amikor A zongorista című filmjéért elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat, hiszen a rendőrök azonnal letartóztatták volna.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×