Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Tüttő Kata, az MSZP európai parlamenti listavezetője, főpolgármester-helyettes beszédet mond a párt kongresszusi ülésén az Európa Hajón 2024. március 23-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Először vezethet magyar politikus uniós intézményt

Navracsics Tibor bízik Tüttő Kata sikerében, aki egy spanyol politikussal fut versenyt a Régiók Európai Bizottságának elnöki pozíciójáért. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, másodlagos jelentőségű, hogy az egykori főpolgármester-helyettes, EP-képviselő eltérő pártcsalád tagja, ez nem befolyásolná a közös munka sikerét.

Tüttő Kata lehet a Régiók Európai Bizottságának elnöke, erről csütörtökön születik döntés – mondta el az InfioRádió Aréna című műsorában Navracsics Tibor. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter hozzátette: nagyon bízik abban, hogy ez sikerül, mert ha a szocialista politikus – aki korábban budapesti főpolgármester-helyettes volt, jelenleg pedig a Fővárosi Közgyűlés tagja – megnyeri a választást, akkor először kerül magyar politikus uniós intézmény élére.

"Itt szerintem másodlagos jelentőségű, hogy eltérő pártcsaládokhoz tartozunk, mert a Régiók Európai Bizottsága esetében bőven van olyan találkozási pont, ahol Tüttő Kata mint a bizottság reménybeli elnöke és én mint közigazgatási és területfejlesztési miniszter adott esetben a politikai nézeteltéréseket félretéve is tudunk együtt dolgozni" – jelentette ki a tárcavezető.

A felvetésre, hogy korábban a kormány szerint az ellenzéki képviselők Magyarország ellen dolgoznak az Európai Unió minden fórumán, Navracsics Tibor azt mondta: Tüttő Katát nem olyan embernek ismerte, aki a nemzeti érdek ellen tett volna a régiók bizottságában, ezért is tagja a magyar nemzeti delegációnak.

A miniszter kiemelte, hogy ez a testület fontos szerepet tölt be, helyi és regionális helyhatóságok képviselői alkotják. A magyar delegációt is úgy állították össze, hogy arányaiban tükrözze mind a településszerkezetet, mind pedig a párthovatartozást is az országon belül, így vannak baloldali és jobboldali tagjai is, vannak polgármesterek, megyei közgyűlési elnökök is. A bizottságnak az a feladata, hogy a jogszabálytervezeteknek, amelyek később az Európai Tanács, illetve az Európai Parlament elé kerülnek, "sajátos regionális dimenziót adjanak".

"A Régiók Európai Bizottságának az érdekessége, hogy noha csak egy konzultatív jellegű testület, tehát csak tanácsokat ad, javaslatokat fogalmaz meg, nincs ügydöntő hatásköre, mégis részben az általa képviselt érdekek, részben pedig az ott lévő politikusok súlya miatt mára már fontos intézménnyé vált" – mondta Navracsics Tibor. Felidézte, hogy uniós biztosként is mindig érdemes volt a bizottság ülésein részt venni, mert a helyi és a regionális térségi érdekeket jeleníti meg az Európai Unióban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×