Infostart.hu
eur:
353.44
usd:
305.45
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Pexels.com

A szakértő szerint csak pont volt az i-n a bejrúti robbanás

Libanonban elszálltak az árak, tombol a munkanélküliség, most pedig súlyos élelmiszerhiány fenyeget.

A jelzések szerint már tavaly is nagy gondok voltak Libanonban: jelentősen nőtt a megélhetés költsége, elszállt az infláció és a munkanélküliség mértéke is - mondta Kordos Szabolcs, az UNICEF Magyarország kommunikációs szakértője hétfő reggel az M1 televízióban.

A szakértő elmondta, Libanonban tavaly 169 százalékkal emelkedtek a megélhetés költségei, vagyis az alapélelmiszerek és a lakhatás ára. Ezzel párhuzamosan 33 százalék körül alakult a munkanélküliség, miközben állandó áramkimaradások voltak.

Ezt

a helyzetet csak súlyosbította a koronavírus-járvány és a keddi robbanás,

amelyben több mint 2700 tonna, a kikötőben évek óta tárolt ammónium-nitrát röpült a levegőbe - mondta.

Hozzátette, a becslések szerint legalább 300 ezer ember veszítette el otthonát a robbanásban. Közülük legalább 80-100 ezer a gyermek, ráadásul nagyon sokan elveszítették a kapcsolatot a családjukkal, vagyis egyedül bolyonganak a városban, próbálnak túlélni.

Kordos Szabolcs szerint most a legfontosabb, hogy

élelemiszert

biztosítsanak a katasztrófát túlélő gyermekeknek és ujjászervezzék az egészségügyi ellátást. Hozzáfűzte, beszámolók szerint tizenkét olyan kórházat ért súlyos kár, ahol újszülötteket vagy várandós anyákat kezeltek.

Címlapról ajánljuk
Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Emelkedő GDP-t, enyhén emelkedő inflációt és a jelenlegi szint körüli erős forintot vár az idei és jövő évre az MBH Bank – ez derült ki a pénzintézet negyedéves makrogazdasági elemzéséből. Az InfoRádió Árokszállási Zoltánt, az MBH Bank Elemzési Centrum vezetőjét kérdezte.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Ezermilliárdos vagyon szállhat vissza az államra, ha megszűnnek az egyetemi alapítványok

Ezermilliárdos vagyon szállhat vissza az államra, ha megszűnnek az egyetemi alapítványok

Tavaly év végére mintegy 1900 milliárd forintra nőtt az alapítványi egyetemek nettó vagyona a Portfolio gyűjtése szerint, így hatalmas érték kerülhet újra állami kézbe, ha az ezeket a felsőoktatási intézményeket fenntartó kekvákat megszüntetik. Az azonban nehezen elképzelhető, hogy egy tollvonással mindent visszavenne a kormány: valószínűleg aprólékos mérlegelés jön, hogy mi legyen az egyetemek és a vagyon sorsa. A kiszervezett vagyonelemek listája meglehetősen hosszú, és olyan, elsőre meglepő elemek is szerepelnek benne, mint például a győri reptér vagy a gödöllői kastély.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×