Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.28
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen  Matteo Salvini olasz belügyminiszter (j2) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) tárgyalása Triesztben 2019. július 5-én.
Nyitókép: MTI/KKM/Burger Zsolt

Tengeri kikötőt létesít Triesztben Magyarország

Magyarország tengeri kikötőt és kijáratot létesít az olaszországi Triesztben a magyar vállalkozások számára, az erről szóló megállapodást pénteken írták alá - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Triesztben.

Szijjártó Péter Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta,

Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében 31 millió euróért,

60 éves koncessziós szerződés keretében.

A vámszabadkikötőben majdnem 100 millió eurós infrastrukturális beruházást is terveznek, hogy a magyar vállalkozások innen bonyolíthassák le exporttevékenységüket, amely várhatóan mintegy kétmillió tonna, avagy 78 ezer konténer lesz évente - ismertette a miniszter.

Trieszt, 2019. július 5.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Zeno D'Agostino, a kikötő vezérigazgatója a trieszti kikötőben 2019. július 5-én.
MTI/KKM/Mitko Sztojcsev
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Zeno D'Agostino, a kikötő vezérigazgatója a trieszti kikötőben MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Kiemelte, hogy a kikötőről aláírt megállapodás az elmúlt évek egyik legfontosabb szerződése, amely stratégiai fontosságú a magyar vállalatok és Magyarország számára.

A megállapodással új fejezet kezdődik a magyar-olasz kapcsolatokban, a két ország közötti együttműködés pedig még soha nem volt ilyen bíztató

- fogalmazott Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Olaszország az ötödik legnagyobb kereskedelmi partnere Magyarországnak, és egyben az ötödik legfontosabb beruházó Magyarországon, 700 olasz vállalat több mint 15 ezer munkavállalót foglalkoztat.

Matteo Salvini azt hangsúlyozta, hogy

a "fejlődés irányába nyitnak kikötőket",

és olyan együttműködési megállapodásról van szó, amely kiemelten hozzájárul az olasz gazdaság növekedéséhez. A politikus elmondta, hogy Szijjártó Péterrel folytatott tárgyalásán beszéltek az energetikai területről, mezőgazdasági és élelmiszeripari együttműködésről, közös védelmi elgondolásokról. Hozzátette, hogy tárgyaltak nagy infrastruktúrális együttműködésről, amelynek keretében Magyarország együttműködik Olaszországgal. Energetikai útvonalakról is beszéltek, amelyek szintén független összeköttetést biztosítanak a két ország között. Salvini úgy vélekedett, hogy ezek gazdaságilag Trieszt városa számára is nagyon fontos lépések, Magyarország gazdasága pedig kibontakozóban van és "erős fejlődési útvonalon" halad.

Salvini elmondta, hogy péntek délelőtt felhívta Bostjan Poklukar szlovén és Davor Bozinovic horvát belügyminisztert, mert nyitott kikötőket szeretnének, nyitott határokat, amelyek a gazdagságot erősítik.

Salvini elmondta azt is, hogy Friuli-Venezia Giulia tartomány kormányzója, Massimiliano Fedriga szeptemberben ellátogat Magyarországra, ahova ő is igyekszik elkísérni a kormányzót.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×